Tépni tilos!

2023.02.18. 16:54

A nőnap slágere volt, ma drága lenne a csokor - galéria

Korábban nem volt olyan nőnap, hogy a vásárcsarnokokban, piacokon, közterületeken ne hóvirágot árusítottak volna.

Zsigmond J.

Vették is rendesen a férfiak, ezzel köszöntötték e neves nap alkalmából feleségüket, lányaikat, nőismerőseiket. 
A változás kora 2005-ben történt, hiszen ekkor már a hóvirágot a kipusztulás veszélye fenyegette. Olyan hírek láttak napvilágot, hogy egyes ügyeskedők nagyban kereskednek vele. Alkalmi munkásokat fogadtak, felvértezték őket lappáttal-kapával, és a brigádnak az volt a feladta, hogy nagy mennyiségben szedjenek hóvirágot, hagymástul. Az ügyeskedők az így begyűjtött hagymákat Hollandiába szállították, ahol a helyi árusok busásan megjutalmazták őket a hóvirágrakományért. 

Több természetvédelmi egyesület és szervezet szerette volna elérni, hogy hazánkban védetté nyilvánítsák a hóvirágot. A törekvésük 2005. augusztus végén ért célba. Egy miniszteri rendelet emelte a hóvirágot a veszélyeztetett növények sorába, eszmei értékét 10 ezer forintban határozták meg. Az évek elteltével a hóvirág újra elszaporodott. Aki sokat túrázik a Mecsek lankáin, az észrevehette az elmúlt években, hogy több helyen is hóvirágmező lepte el az erdőt. A tavasz hírnökét így természetes környezetében csodálhatjuk meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!