Mit mond az oktató?

2023.02.24. 16:54

Az önbizalmat is kell erősíteni a női tanítványoknál

A Pécsimami Egyesület időről időre foglalkozik a nőket érintő problémákkal, és megoldást is igyekszik rájuk adni. Most azok számára ajánl trénert, akiknek nehezen megy az autóvezetés megtanulása, félnek autóba ülni, vagy bizonytalanok vezetés közben.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Forrás: Pécsimami

Gellén Nóra, a Pécsimami Egyesület elnöke úgy ajánlja Tóth Sándort, mint akinek „szakterülete” a női autósok oktatása. Bár Tóth Sándor szerint ez költői túlzás, az tény, hogy nagyon sok hölgy tanítványa van, és jellemzően nála kötnek ki azok, akiknél más oktatók nem tudtak eredményeket elérni. 

– A nők egy picit máshogy vannak összerakva lélekben és egyéb dolgokban, ezért bizonyos tekintetben más módszereket igényel az ő oktatásuk, mint a férfiaké – mondta. Hozzátette, nem feltétlenül arról van szó, hogy könnyen vagy nehezen tanul meg valaki vezetni, mert az egy dolog, hogy a mozdulatsorokat milyen gyorsan sajátítja el valaki. Szerinte ez sokszor inkább az önbizalomról szó. 

– Az egész egy régi társadalmi megszokásból ered. Régen az volt a gyakori modell, hogy egy család egy autóval rendelkezett, amelyet általában a férfi vezetett, és a hölgy, ha volt is jogosítványa, csak akkor kapta meg a kocsit, amikor „a ház ura” egy pár sört legurított. A nőnek viszont nem volt gyakorlata, a férj pedig általában pár sörtől feljogosítva érezte magát, hogy beszólogasson. Ebből a szituációból nem jó dolgok sültek ki, és nagyon sok olyan hölggyel találkoztam, akinek az ilyen beszólások egy életre elvették a kedvét az autóvezetéstől. Ezek a beszólások úgy gyilkolnak, mint a konyhakés – magyarázta az oktató.

Tóth Sándor egyébként 1988. óta oktat autóvezetést, és büszke arra, hogy nagy sikereket ér el azokkal is, akiknél elsőre reménytelennek tűnik a helyzet. Aki ilyen okból nem vezet, annál nem feltétlenül a vezetési tudás felújításán van a legnagyobb hangsúly, hanem az önbizalom visszaszerzésén. Sándor úgy is nevezi ezeket az órákat, hogy önbizalomerősítő tréningek. Hiszen nem csak az illető vezetési képességét kell helyreállítani, hanem azt a hitet, azt a tudatot is, hogy képes rá. És ez az, ami nem feltétlenül és kizárólag szakoktatói feladat, mert egy szakoktató ebben az irányban nem biztos, hogy képzett.

Sándornál ezt az önbizalomerősítő képességet egyrészt az alapvető segítő beállítottsága eredményezi, másrészt műszaki tanárként végzett, és az egyetemen a tanári felkészítés sokkal inkább alkalmas volt arra, hogy mind módszertanilag, mind pedig ilyen lelki ráhatások tekintetében alapot adjon ehhez. Ezzel szemben az oktatók nagy része egy szakoktatói tanfolyamon tanulta meg a szakmát, ami régen egy másfél éves tanfolyam volt, most pedig nagyrészt e-learning képzésen sajátítják el. 

– Tavaly ősszel jött hozzám egy hölgy egy másik oktatótól. Alapképzésen vett részt, előttem 170 órát vezetett, és 10 sikertelen vizsgája volt. Vele úgy tudtuk sikert elérni, hogy automata kocsiba ültünk át, mert gondot okozott az autó kezelésének a megtanulása. Vannak olyan emberek, akiknél egyszerűen a mozgás koordinációja nincs azon a szinten, hogy ez menjen. Számukra az automata váltós kocsi egy megváltás, mert a jármű technikai kezelése játék szintű: ha nyomjuk a gázt, megyünk, hogy nyomjuk a féket, megállunk. Az említett hölgy 20-30 órás gyakorlás után második kísérletre sikeres vizsgát tett. Éppen néhány napja találkoztam vele és nagyon büszke voltam, mert azt mondta, hogy sokszor akkor is beül az autóba, ha nem kell sehova mennie, csak szeret vezetni. Büszke voltam erre, hogy idáig sikerült vele eljutni  – mesélte. 

A Pécsimami Egyesület honlapján elérhető adatlap kitöltésével egyébként most díjmentes felmérő órán vehetnek részt Tóth Sándor oktatónál azok, akik megszerezték a jogosítványt, de bizonytalanok, az autóvezetéssel kapcsolatban nehézségekkel küzdenek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!