Pályázatokra gyúr Siklós

2023.02.02. 20:12

Stabil, takarékos működés és nagyszabású fejlesztések az idei költségvetésben

Minden korábbi évet meghaladó, hatmilliárd forintos költségvetési főösszeggel fogadta el Siklós 2023-as költségvetését a a város képviselő-testülete.

Zs. K.

Fotó: AS

Összességében stabil, takarékos működés és nagyszabású fejlesztések tükrözik az idei számokat.

Riegl Gábor, Siklós polgármestere elmondta, a kedvezőtlen gazdasági folyamatok, a rezsiár-emelkedések, valamint az egyéb negatív hatások a siklósi önkormányzatot is súlyosan érintik. Ezek tükröződnek a költségvetésben is, de néhány irányelvet szem előtt tartottak. 

Mint például, hogy a siklósi lakosok terhei ne emelkedjenek, őrizzék meg a munkahelyeket, valamint hogy a kötelező alapfeladataikat hiánytalanul tudják ellátni, működjenek a városi intézmények, a közüzemi számlák ki legyenek fizetve, illetve nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a szociálisan rászorultak támogatásának keretei ne csökkenjenek. Az önerős beruházásokat a nem kötelező feladataikkal együtt visszább vették, minimalizálták, de a futó pályázati beruházások egyikét sem fogják leállítani. Mint arról korábban beszámoltunk, a tervezett fejlesztések megvalósítására a település önkormányzata tavaly a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében még áprilisban 750 milliót, novemberben közel egymilliárd, az ünnepek előtt pedig 1,3 milliárd forint forintot nyert. A projektek közül most nyilvánvalóan az energetikai fejlesztések kerülnek előtérbe, ezeket próbálják minél előbb megvalósítani, hogy a fenntartási, működési költségeket mielőbb csökkenteni tudják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában