Az alkotófolyamat számít

2023.02.26. 14:40

Színes és vidám foglalkozások csaltak mosolyt a gyerekek arcára

Ha egy szóval kellene jellemezni a farsangi forgatagot a Pécsi Pagonyban, akkor az a színes lenne. De rögtön ezután megkapná a vidám jelzőt is, hiszen annyi mosolygós kisgyerekkel és szülővel lehetett ott találkozni. A hangulatot pedig csak tovább emelte a MeseTérKép kreatív foglalkozása.

Czeczon Enikő

A kicsiket kis asztalok és székek várták, amelyek meg is teltek. Jelmezekbe – macska, kutya, krokodil, Kleopátra – bújt gyerekek sereglettek a muffinnak és a popcornnak öltözött Szalóki Réka és Arató Vilja köré, akik a MeseTérKép alapító triójának két tagja. 

A farsangi alkotófoglalkozásuk alapját Sophie Schoenwald Jelmezbál az állatkertben című mesekönyve adta, melyben olyan állatnevek szerepelnek, mint szuroszlán, zümifánt, tapuszkár. Furcsa állatokkal van tele ez a mese, de csak azért, mert a könyv szereplői jelmezbált tartanak. A roppant szórakoztató történet során pedig kicsik és nagyok is összegyúrhatják a maguk vicces állatait. Nem volt ez másképp a MeseTérKép foglalkozásán sem. Előkerültek a képek különböző állatokról, és ezeket lehetett felruházni minden jóval, és ami a legfontosabb, hogy szabadon. 

Jó volt látni, ahogy feloldódnak a gyerekek és kreatívan szárnyaikat kitárják a foglalkozás során. Így nem meglepő, hogy színesebbnél színesebb alkotások kerültek ki a kezeik alól. Tollal és kalapokkal öltöztetett sündisznók, zsiráfok, elefántok lepték el a kis asztalt. 

A két alapító elmondta, hogy módszertanuk középpontjában mindig egy mese áll, amely köré felépítenek egy kreatív, művészeti feladatot. Minden egyes alkalommal minél több eszközt próbálnak kirakni a gyerekeknek, hogy legyen választék, és ne ugyanolyan dolgokat készítsenek, hanem többféle alkotás születhessen. A lényege mindennek, hogy érvényesüljön a gyerekek saját kreativitása. 

Ez nem olyan, mint az óvodában, ahol a legtöbb esetben ugyanazt csinálják, egy mintát ismételnek – emelte ki Szalóki Réka. Persze, meg kell tanulni a szabálykövetést, mert annak is fontos szerepe van, de elengedhetetlen, hogy a gyerekek megtanulják önállóan kifejezni magukat – tette hozzá. 
Szalóki Réka művészetterapeuta, Arató Vilja drámape­dagógus, a harmadik alapító, Varga Kitti pedig gyermekirodalmár, ennek a három szakmának a módszertanát gyúrták össze a MeseTérKépben, amit ez a név is jól reprezentál – a mese egyenlő a gyermek­irodalommal, a tér a drámapedagógiával, a kép pedig a művészetterápiával. 

Hárman együtt már 6 éve foglalkoznak gyerekeknek szánt művészeti foglalkozásokkal, és mindez Pécsen vette kezdetét. Ismeretségük kezdetén csak annyit tudtak, hogy gyerekekkel szeretnének foglalkozni a minőségi gyermek­irodalom és a művészet, vizuális elemek bevonásával. Elmesélték, hogy a találkozásuk idején is jól tudtak már együttműködni. Szalóki Réka szerint ritkaságszámba megy, ha talál az ember olyan személyeket, akiknek ugyanolyan a munkamoráljuk, egy azon stílust képviselnek és azonos esztétikai elveket vallanak. 
A hallottak és a látottak alapján egyértelmű, hogy a MeseTérKépnek létre kellett jönnie, hogy mosolyt csaljon a gyerekek arcára és felszabadítsa a kreativitásukat. 

Ételeket alkotnak

Arató Vilja állandó foglalkozása a Mesebőrönd nevet viseli. Egy kerettörténetbe van ágyazva egy egész tanévnyi program, amelynek középpontjában jelenleg egy séf áll, aki a világban utazgat és a legkülönlegesebb éttermet szeretné létrehozni, és a gyerekek segítségét kéri ebben. A mesébe ágyazott foglalkozás során különböző művészeti kísérleteket alkalmazva találják ki, hogy milyen lenne a világ legkülönlegesebb étterme: vicces ételeket álmodnak meg, éttermet rendeznek be, étkészleteket csinálnak. A foglalkozás vezetője szerint jó látni, ahogy utat engednek a gyerekek a kreativitásnak, amely során a határ a csillagos ég. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!