Egy étteremből két séfcsapat is bizonyított

2023.03.20. 19:28

A díjnyertes ételeket később ajánlatként a vendégek is megkóstolhatják a Blöff Bisztróban

Egy arany és egy ezüst minősítéssel zárta a Blöff Bisztró két csapata a Magyarország étele szakácsversenyt.

Zs. K.

A döntőbe 12 csapat jutott, és már az is óriási eredménynek számít, hogy egy étterem mindkét nevezett csapata szerepelhetett a végső megmérettetésben. A Blöff Bisztró két séf-párosa, a Most és mindig! (Miseta Zoltán és Németh Norbert), valamint az Ifjoncok (Lőrinc Gyula és Kotok Kajus) is szépen teljesítettek. Bár Miseta Zoltánék tavaly az arany minősítéssel az előkelő harmadik helyezést érték el a versenyben, idén is büszkék lehetnek a kiemelkedő eredményre.

Miseta Zoltán, a Blöff Bisztró üzlettulajdonosa elmondta, a másik csapatot, tehát a fiatalabb kollégákat is motiválta a verseny, ami a szakmai fejlődés, és az egymással való rivalizálás tekintetében is a legjobbat hozta ki mindannyiukból. 

– Végtelenül büszke vagyok, mert úgy gondolom, hogy amit lepróbáltunk és elterveztünk, azt meg tudtuk valósítani – mondta. 

 

Az idei verseny témája a Petőfi bicentenáriumhoz és a Hortobágyhoz kapcsolódott. A szervezők elvárásként fogalmazták meg, hogy az elkészített étel és a csapat fantázianeve a költő életéhez, vagy az 1848-49-es forradalom és szabadságharchoz legyen köthető. Kötelezően használandó elem volt a sertéshús, a vaj, valamint egy bármely, Magyarországról származó öko, vagy hazai védjegyes termék.

A pécsi séfek is Petőfi korában használt alapanyagokkal és hozzávalókkal főztek. A Most és mindig! csapat által készített étel a Pász-„Thor ” nevet kapta, arra utalva, hogy régen a Hortobágyon a pásztorok nagyon sokszor fizetség gyanánt a levágott állat húsából kaptak. Sertéstarját sous-vide-áltak, azt faszénen grillezték, köretként a slambuchoz hasonló krumplis tésztát készítettek, mindezt pedig füstölt kápiakrémmel és tejfölös uborka saláta mousse-szal tálalták. Az Ifjoncok főztje a Nemzet Aranya nevet viselte, ők sertéskarajt májával töltötték, melyet rakott túrós puliszka körettel, füstölt paprikakrémmel és tejfölös textúrákkal tálaltak. 

A díjnyertes ételeket a következő időszakban várhatóan heti ajánlatként a vendégek is megkóstolhatják majd a Blöff Bisztróban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában