Munkáját számtalan kritika érte

2023.03.08. 18:44

A pécsiek finanszírozhatták a fővárosi MSZP-s, Török Ottó kampányát

Úgy tűnik, hogy pécsiek finanszírozták, hogy az MSZP színeiben polgármesterjelölt legyen a fővárosban Péterffy Attila egyik biztosa. A helyi ellenzék és polgármester egykori segítője szerint is minimum kétséges eredménnyel „dolgozott" Pécsen.

B. M.

Az MSZP társelnöke a minap jelentette be, hogy a főváros III. kerületében Török Ottót, Gyurcsány Ferenc kormányának egykori államtitkárát indítja polgármesterjelöltnek. A szocialisták óbudai szervezetének elnökségi tagja 2019 óta Pécsen előbb tanácsadóként, majd pedig polgármesteri sportbiztosként kapott valódi sportállást. Ám, Török Ottó neve azért lehet kevésbé ismerős a pécsieknek, baranyaiaknak, mert valójában nem is kellett Pécsen tartózkodnia a munkája során, ezt a városháza is elismerte.

 A tevékenységét a jobboldali ellenzék számtalanszor kritizálta, gyakorlatilag teljesen feleslegesnek tartotta. Ám még Péterffy Attila polgármester korábbi támogatója, programírója is két éve azt kérdezte: „meddig fizet még a város egy sportlobbista ellenőrizhetetlen munkájáért havonta milliós összeget?" Elvileg a feladatai között kiemelt volt az akvaparkkal kapcsolatos ügyek intézése, de ebből a legnagyobb polgármesteri ígéretből nem lett semmi néhány látványterven, szép kiállításon és tanulmányon kívül. Ahogyan sem a futballstadion, sem a tanuszoda, sem a fedett jégpálya nem lett Pécsen. 

Barkóczi Csaba önkormányzati képviselő közölte, hogy Török munkájának az eredményét továbbra sem látni,  így jövő tavaszig összesen közel 50 millió forintot talicskázhat ki a pécsi Városházáról, ami szerinte kellemes segítség lesz óbudai kampányához.

Arra is kitért, hogy 2019-ben a III. kerületben ugyan Kiss László az MSZP színeiben nyerte meg a polgármester választást, de gyorsan átült a DK soraiba, így Török polgármester-jelöltsége üzenet Gyurcsány Ferenc volt pártjától Gyurcsány új szervezetének, a Demokratikus Koalíciónak.  

A történtek után tehát más megvilágítást kap Török pécsi „foglalkoztatása" is. A sportlobbista egyébként a pécsi városházán szintén befolyással bíró Puch Lászlótól, az MSZP volt pénztárnokától vette át azt a fővárosi céget, amelyik a szocialistáknak adott rendszeresen tanácsokat.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában