Jogok és igények

2023.03.14. 16:54

Közeleg a fogyasztóvédelmi világnap, ebből az alkalomból tartottak fórumot

Március 15-e a fogyasztóvédelmi világnap, amely 1983 óta hívja fel a figyelmet a fogyasztói jogokra és igényekre minden évben.

W. K.

Képünk illusztráció

Fotó: Karnok Csaba

John F. Kennedy, az Egyesült Államok elnöke 1962-ben ezen a napon hirdette ki a négy alapvető fogyasztói jogot, azaz a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez való jogot összefoglaló történelmi nyilatkozatát. Az évek folyamán ezeknek a jogoknak száma nyolcra szaporodott, alapját képezve a Fogyasztóvédelmi Világszervezet, valamint Magyarországon a fogyasztóvédelmi szervezetek munkájának.

A világnaphoz közeledve a Baranya Vármegyei Fogyasztóvédelmi Egyesület tagjai részére továbbképzési napot tartott, ahol a résztvevők négy színvonalas előadás keretében hallhattak a jogszabályi változásokról, az újdonságokról. Az előadók érintették a megtévesztő s összehasonlító reklám jogi szabályozását, az energiacégekkel kapcsolatos fogyasztói jogvitákat, az új energiacímkéket, az adattörlő matricákat és a használtautó-kereskedelmet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!