Nem puszit várnak

2023.03.01. 21:18

Lassan elindul a varangyok mentése Orfű és Sikonda környékén

Zs. J.

Vármegyénkben az első szervezett békamentést az 1990-es években Orfűn zajlott, amit azóta évről évre megrendez a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, míg Sikondán a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 2003 óta végzi a mentést a madártani egyesülettel közösen.

A szárazföldi békák tudni kell, hogy az életük csak a peterakás idején van vízhez kötve, ezen az időszakon kívül többnyire erdőben élnek. A tavaszias idő hatására a nőstények megindulnak a víz felé, hogy lerakják petéiket, nemegyszer ilyenkor a hím is rátelepszik a petehordozóra.

– Az orfűi tavaknál március 4-én állítjuk fel a terelőhálókat a közlekedési utak mentén (Kis-tó, Pécsi-tó), majd ezt követően már folyamatosan figyeljük a varangyok mozgását. A sikondai tavaknál a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság koordinálja a feladatot. Itt a terelőhálók felállítására egyelőre nincs szükség – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület baranyai csoportja. 

A békamentésben résztvevő önkéntesek az időjárási körülményekhez igazodva a késő délutáni és esti órákban folyamatos járőrözéssel gyűjtik össze a békákat. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában