Megvédte a kocsmáros

2023.03.16. 21:50

Megverték a feldühödött páciensek a faluról-falura járó csodadoktort

Faluról falura járt a csodadoktort, aki több embert becsapott. A lelepleződése a szulimáni kocsmában történt, ahol a férfi a bor hatására elkezdett igazat mondani.

Zs. J.

390086350

Fotó: greenazya

Pőcz József kádármesterként tevékenykedett Siklóson, ezt a becsületes foglalkozást azonban abbahagyta, mert mint a Dunántúl írta 1923 márciusában: a kádárság sok munkával jár.

 A férfi úgy gondolta, hogy olyan mesterség után néz, ahol kevesebbet kell dolgozni, és sok-sok pénze lesz. Törte a fejét Pőcz József, és arra jutott, hogy a világban sok a beteg, és az emberek a gyógyulásuk érdekében mindent elhisznek.

Ebből kiindulva elhatározta, hogy felcsap csodadoktornak. Összeszedett egy csomó lim-lomot, amit otthon talált, majd azokat megfőzte és a folyadékot üvegekbe zárta.

– A nagyobb bizalom kedvéért pápaszemet is tett fel, a zsebeit pedig tölcsérekkel, gumicsövekkel rakta tele, így felkészülve elindult faluról falura szerencsét próbálni 

– írta a Dunántúl.

A terve sikerült is, a jámbor, hiszékeny falusiak minden „gyógyszert” megvásároltak tőle. Vándorútja Szulimánba vezetett, ahol még a zsebében lógó gumicsöveket is eladta. A jól sikerült nap után, mikor a zsebe tele lett pénzzel, betért a helyi kocsmába. Ott addig iszogatott, míg az alkohol a fejébe nem szállt.

– Milyen szamarak ezek a falusiak, hogy minden tücsköt-bogarat bevesznek orvosság gyanánt

 – szólta el magát a csodadoktor.
Szerencsétlenségére a vendégek között ült egy-két páciense, akik amint meghallották a csodadoktor beszédét, rögtön nekiestek, és jól elagyabugyálták őt. A férfi életét a vendéglős mentette meg, igaz, mint a lap írta, csak azért, hogy a fogyasztását kifizesse.

A bántalmazásnak a helyszínre érkező mozsgói rendőrök vetettek véget.

 

Címkék#100 éve

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!