Közgyűlés

2023.03.21. 10:24

Péterffyék már képviselők előtt is titkolóznak?

A szokásokhoz híven a közgyűlés elején jelentették be a kérdéseket a képviselők, amire ebédidő után várják a választ. Már ha vállalja a város első embere, hogy nem előre megírt kérdésekre válaszoljon a nyilvánosság előtt. Ezúttal a baloldaltól is érkezett kemény kérdés.

B. M.

Fotó: Laufer László

A Tiszta Kezek Frakció tagja, Hencsei Zsolt ugyanis arra várja a választ, hogy mi az oka annak, hogy a Pécsi Ellátó Központtól várt ugyan válaszokat különböző adatkéréseire, de a központ humán erőforrás problémákra hivatkozva ezt gátolta, pedig elmondása szerint jegyző álláspontja az, hogy ilyen kifogással nem lehet megtagadni az adatszolgáltatást.

Hencsei érdeklődése nem lehet véletlen, hiszen a PEK egyik munkatársa 2022-ben a nyomozók látókörébe került. Mint ismert, a pécsi önkormányzati lakásmutyiban két személy érintettségéről beszélt Péterffy Attila, Pécs MSZP-DK-s támogatottságú polgármestere, még tavaly novemberben, persze csak azután, hogy a sajtó megtudta, hogy a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat a pécsi városházán. Információink szerint a nyomozók látókörébe került egyik személy már szeptemberben nem dolgozott a polgármesteri hivatalban, ahol addig bizalmas, a városvezetők rendkívül szűk köréhez kapcsolódó, alpolgármesteri referensi munkakört tölthetett be.

A másik illető a Pécsi Ellátó Központ munkatársa volt – erről pedig Péterffy Attila, pécsi polgármester volt kénytelen beszámolni.

Közismert, hogy a baloldali városháza cenzúraosztálya egyébként is igyekszik a számukra kellemetlen ügyekről érdeklődőket elhallgattatni, családjaikat is besározni, lejáratni.

Káosz az előterjesztések körül

Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető és a baloldali Bognár Szilvia, a Tiszta Kezek Frakció vezetője is arra próbálta a figyelmet ráirányítani, hogy több fontos előterjesztést is pótlólagosan, előző nap este kaphattak meg, miközben vaskos dokumentumokról van szó. Csizmadia kérte is az egyik ilyen előterjesztés elnapolását, mert ilyen körülmények között nem lehet megalapozott döntést hozni, de erre nemet mondott a baloldali koalíció. Bognár Szilvia ugyan megkérdezte, hogy mégis mi volt az, ami nem volt tudható már korábban, amire Péterffy azt mondta: „nem tudom”.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában