Az önkormányzat mélyen hallgat

2023.03.06. 19:50

Szeretnék megvédeni a gazdák a tettyei kutyafuttatót és környékét

Az egykori kőbánya területén kialakított, vagy inkább annak használt tettyei kutyafuttatóra járó gazdák meglepve tapasztalták azt, hogy a környező telkeken kiirtották a bokrokat és a fákat. Az önkormányzat mélyen hallgat, a futtatóra járók viszont most attól tartanak, hogy elvehetik tőlük a parkot, lapunkhoz fordultak.

Bóka Máté

Fotó: Laufer László

Nemrég írtunk arról, hogy pécsiek jelezték lapunknak, hogy a tettyei kutyafuttató feletti telkeken fákat, bokrokat vágtak ki. Az általunk fellelt információk szerint magántulajdonban lévő ingatlanokról van szó, amik ugyan nem tartoznak természetvédelmi oltalom alá, de azzal szomszédosak. A telkeken elvileg rekreációval kapcsolatos egészségügyi, vendéglátó, fitnesz–wellness célú, szálláshely szolgáltató létesítmények létesíthetők. 

Az eset kapcsán a pécsi önkormányzattól egyébként mindössze olyan egyszerű kérdésre vártuk a választ, hogy mégis milyen szabályok vonatkoznak a tarvágásra, a telek kitisztítására magánterületek esetében, de nem reagáltak. 

A kutyások azonban megrémültek, de a történtek után nem a lakossági panaszokat lekezelően fogadó baloldali önkormányzatot, hanem lapunkat keresték meg, mondván már attól is tartanak, hogy kutyafuttatójukat elveszik. Igyekeztünk megnyugtatni őket, de benyomásaiknak azért is lehetett alapja, mert korábban a pécsi önkormányzat több, más városi kutyafuttató eladását is meglebegtette, és éppen  – többek között – a Dunántúli Naplóban is megjelent hírek után, a botrány elkerülése érdekében tettek le ezekről a terveikről. 

Ugyanakkor két éve a tettyei futtató feletti, jelenleg még önkormányzati birtokban lévő terület is felkerült arra listára, ami az értékesítésre kijelölt közel 80 ingatlant vonultatta fel. Ráadásul most megjelentek itt is azok a számozással ellátott jelzőkarók – erre szintén olvasóink hívták fel a figyelmet –, amik az önkormányzati terület friss földfelmérésről tanúskodnak. A történtek kapcsán érdekesség még, hogy egy korábbi, még az Európa Kulturális Fővárosa program logójával ellátott ingatlanhasznosítási portfólióban maga a tettyei kutyafuttató is szerepelt, mint szálláshelynek való befektetési helyszín. 

A belvárosi kutyafuttatót gátolják

Kővári János, az ÖPE-KDNP frakcióvezetője már többször is jelezte, hogy a belvárosban is szükség lenne kutyafuttatóra, de ezt már évek óta gátolják a  balliberálisok. Erre a kutyafuttatóra pedig szükség lenne, jelenleg ugyanis a belváros egyik közterületén sem lehet póráz nélkül szabadon engedni a háziállatokat, emiatt pedig gyakoriak a konfliktusok, hiszen az ebeknek szükségük van mozgásra, de közben a fűben hagyott "aknák" miatt a gyerekek már nem használhatják a zöldterületeket nyugodtan.

A belvárosi futtató ügyében aláírásgyűjtés is volt, több mint háromszáz szignót gyűjtöttek össze. Bár 2021-ben egyszer már úgy tűnt, a kutyások elérik céljukat – és nem a baloldali kötélhúzás áldozatai lesznek –, még most, a 2023-as év elején sem foglalkoznak érdemben ügyükkel. Kővári ezúttal azt mondta, hogy a városvezetők egyik indoka éppen az, hogy a tettyei kutyafuttató is elérhető. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában