A sakk rajongója

2023.04.02. 10:30

Kiss László fotós, tanár és sportrajongó a világ legkisebb Óriása

Az „Óriás” nevet nyilván a magassága, pontosabban az alacsonysága miatt kapta. De, hogy ki mekkorára nőtt, az azért nem határoz meg mindent! Mert Kiss Lászlót, a fotóst, a tanárt, a sportrajongót rengetegen ismerik Pécsett, de Komlón is, meg megyeszerte egyaránt.

Pucz Péter (forrás: Pécsi Újság.hu)

– Csóró családból származom, anyám egyedül nevelte a három gyermekét – árulta el Kiss László, alias „Óriás”. – Nincs mese, el kell mondanom, sokszor a hónap huszadik napja után a gyűrűit kénytelen volt „becsapni” a zálogházba, aztán hónap elején kiváltotta onnan. Nekem is hamar dolgoznom kellett, a hőerőműben voltam segédmunkás. Nagyobb zsákokat kellett cipelnem, mint amekkora én voltam. Három év után rájöttem, nem az én világom az ipar. 


– Végül tanári diplomát szerzett. 
– Mire kicsit komolyabb lettem, de nem nagyon, rájöttem, valamit jó lenne tanulnom. A pécsi tanárképzőn voltam oktatási demonstrátori állásban, ezért a helyi intézetben nem lehettem hallgató. Szombathelyen három év múlva kibuktam. A matematika ment rendesen, de a testnevelésből bizonyos szinteket képtelen voltam teljesíteni. Onnan átiratkoztam Szegedre, de a fizikai teszteket Pécsett tudtam le. Végül csak lett egy felsőfokú végzettségem, tevékenykedtem is tanárként, általános iskolákban. 

– A fotózás miképpen jött be az életébe? 
– Teljesen véletlenül, a főiskolai munkámhoz kellett. Szinte önmagamtól tanultam meg mindent, de később azért megszereztem a fényképészi papírt is. Ha már ment a dolog, kötelező volt igazolni a végzettséget is. Sok újat nem tudtak mondani nekem, de azért még szerettem odajárni. 

– Addig sem a sakkon járt az agya. 
– Amikor már számos sakkversenyen indultam a városban, meg Budapesten is, nem akarták elhinni, hogy sakk-könyvet még nem láttam korábban. Nyolc voltam, mikor apám vett egy készletet, onnantól kezdve az önképzés híve lettem. Később azért pár kötetet átlapoztam a témakörben. 

– A kártyát is gyakran forgatta az évtizedek során? 
– Az ulti meg a römi a nagy szerelmem. A pókerre nem csaptam le, tudtam jól, az könnyen „beszippantana”, méghozzá örökre. De én gyufára nem szoktam leülni, játszani. Kell a tét, a pénz, az izgalom, a nyerés érzése. 

– A lábteniszben szintén ismertségre tett szert. 
– Hátul játszottam, feladó voltam. A többiek tudták, tőlem jó labdákra számíthattak mindig. Az alkatomhoz illet az a szerep. 

– Számtalan sporteseményen találkoztunk az évtizedek során, tehát nem tud otthon megülni? 
– Egyszer a komlói sakkozókkal kinn voltunk az akkori Német Szövetségi Köztársaságban, München városában. Ott a korább világbajnok, Borisz Szpasszkij ellen jutott nekem egy szimultán. Sokáig tartottam magam, de végül utolsóként alulmaradtam a nagy bajnokkal szemben. Máskor meg kosárlabdameccsen, még Jugosz­láviában, a Cibona Zágráb ellenfele a Zalgiris Kaunas volt, de nekünk nem jutott jegy. Elmentünk a litvánok, na jó, akkor még szovjetek szállodájába, ott azt füllentettük az edzőnek, hogy csak miattuk jöttünk Budapestről, újságíróként. Ők kevesen voltak, beszálltunk a buszukba, együtt mentünk ki a sportcsarnokba. Ültünk a cserejátékosok mellett, a második sorban. Hihetetlen történet, ma már elképzelhetetlen lenne a dolog, az bizonyos. 

– Tényleg nekik drukkoltak? 
– Egy frászt! Cibona-fanatikusok voltunk. De a cél érdekében nem ismertünk lehetetlent. 
 

Ezer szállal kötődik Pécshez



 

Az 1946-os születésű Kiss Lászlót ezer szál köti Pécshez, bár gyermekként élt falun is. A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, később tanárképző főiskolát végzett. Nőtlen, afféle agglegény. Amíg a belvárosban beszélgettünk, legalább öten köszöntek rá. Rengetegen tisztelik, néha ő maga sem tudja, honnan van az ismeretségük, évtizedes távlatokban. Sokan talán még a polgári nevét sem ismerik, mert ő maga, az „Óriás”, aki 157 centiméteres személy. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában