Káosz

2023.04.13. 18:33

Napelem pályázat: súlyos visszaélések és milliós önerők

Bóka Máté

Fotó: Nagy Gábor

A közelmúltban számoltunk be arról, hogy idén januárban megkezdődtek a 100 százalékos támogatású napelem pályázatok előlegeinek kifizetései, a cégek egy része hozzá is kezdett a kivitelezéshez. Mint ismert, Baranya Vármegyében is több százan pályáztak sikerrel, a vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke csak napelemek esetében bruttó 2,9 millió forint volt, de ugyanebben a programban teljes fűtéskorszerűsítéssel, nyílászáró cserével együtt 11,3 millió forintot nyerhettek el a jogosultak.

A pénzek kifizetése csúszott, de mivel a pályázók már korábban leszerződtek a kivitelezőkkel, így idénre már komoly önerőt is kérhettek ugyanezek a vállalkozók. Információink szerint Baranyában is 50 ezer forinttól egymillióig terjedő skálán szóródik az az összeg, amit napelemekre pluszban kérnek a vállalkozók, míg a másik, jóval komplexebb programelemnél akár 2-3 millió többletet is elvárhatnak.

A cégek az energiaárak növekedésével, az inflációval, a béremelésekkel, a beszállítóik áremelésével magyarázzák az önerőt, ugyanakkor velük szemben megjelentek azok a vállalkozók is, amelyek egyáltalán nem, vagy pedig jóval kisebb önerővel oldják meg a pályázati kiírásban szereplő feladatokat. A Baranyában is működő cégek tehát maguk is eltérően kezelik a helyzetet, de nyilvánvalóan a kivitelező váltásnál számolni kell azzal is, hogy eltérő műszaki tartalmat kaphat a pályázó.

Egyébként netes fórumokon olyan súlyosabb problémákkal is lehet találkozni, amikor a kényszerhelyzetbe került és kivitelezőváltáson gondolkozó pályázótól a saját pályázatához tartozó jelszavát csak pénzért adnák ki, de előfordult az is, hogy a kivitelező szerelés közben, helyszínen készpénzben várta volna a több százezer forintos önerőt. A Dunántúli Napló számos kérdést tett fel a napelemes pályázatokat koordináló ÉMI Nonprofit Kft.-nek, de a tíz napja elküldött levelünkre nem válaszoltak. 

Lapunk munkatársának egyébként telefonon a helyi Széchenyi Program Irodákat javasolták, ahol segíthetnek a problémás ügyek megoldásában, mások viszont arról számoltak be, hogy velük azt közölték, nem ezek az irodák az illetékesek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!