Bama.hu videó

2023.05.20. 17:30

A Pécsi Sörfőzdében jártunk: szívvel és lélekkel készül a folyékony kenyér (galéria és videó)

A sör szerelmesei igazán örülhettek május 20-án, hiszen a Pécsi Sörfőzde megnyitotta kapuit, hogy a nedű rajongói beleshessenek az elkészítési folyamatba, és egy 7 tételes kóstolón is részt vehessenek.

Czeczon Enikő

Fotó: Laufer László

Mindaz, hogy a Pécsi Sörfőzde kinyissa kapuit a nagyérdemű előtt, annak köszönhető, hogy a május 20-ai dátum a Nyitott Sörfőzdék Napja. A program keretében a magyar kisüzemi sörfőzdék országszerte kinyitottak, hogy megmutassák magukat és söreiket a nagyközönségnek. 

A túravezetőnk Bacsó Bence projektmenedzser volt, aki bevezetett minket nem csak a sörfőzés történelmébe, hanem magának a sörgyártásnak a folyamatába is. A túra során minden felmerülő kérdésre választ kaptunk, amelyet végül egy sörkóstoló koronázott meg, amelyet maga a sörfőző mester tartott. A kóstoló keretében a főzde hét tételét ízlelhettük meg, méghozzá egy olyan Pécsi Sörfőzdés re-pohárban, amit utána haza is vihettünk emlékbe. De ami számunkra sokkal emlékezetesebb, az, hogy míg iszogattunk, addig kellemes beszélgetésekbe elegyedtünk. 

És ehhez nem kellett meglennie annak a feltételnek sem, hogy ismerjük egymást, mert a sör összehozza az embereket. Ismeretlenül, idegenként váltottunk szót egymással, amit minden asztalnál a következő mondat indított el: „Ez a sör finom, nekem eddig ez ízlik a legjobban.” És innen nem volt megállás, nevetések harsantak, és jó érzés volt látni, hallani, hogy az emberek milyen önfeledten élvezik egymás társaságát. 

A legmegdöbbentőbb felfedezése az volt a napnak, hogy az egyik társaság Kiskunhalasról érkezett Pécsre erre az alkalomra. A kisebb csoportról pedig kiderült, hogy a Barna Sörivók Klubjának tagjai. Az elnökkel, Vlasits Zoltánnal váltottunk is pár szót, és egyszerűen meg kellett kérdeznünk, hogy miért is tettek meg egy közel kétórás utat ezért a programért. A válasz olyan egyértelmű, hogy büszkeséggel tölti el minden pécsi szívét: „egy jó sörért bármekkora utat megteszünk.” 

Szombatonként fogy a legtöbb sör Magyarországon

Magyarországon is kialakult kultúrája a sörfogyasztásnak. A hazai sörgyártásnak, illetve az importnak köszönhetően egyre több hazai és külföldi termék kerül a boltok polcaira. Szinte nincs olyan vásárlási alkalom, hogy legalább egy dobozos sör ne landolna a kosárban. Függetlenül attól, hogy hány évesek, milyen iskolai végzettséggel rendelkeznek, melyik régióban élnek, mivel töltik a hétköznapokat, sokan a hét végi pihenést egy jó sörrel egészítik ki. A KSH adatai szerint hétfőtől csütörtökig mérsékelt sörfogyasztás jellemzi az embereket, ami pénteken megemelkedik, és szombaton csúcsosodik ki. 2019-ben szombaton volt a legmagasabb (6,6 deciliter) az elfogyasztott sörmennyiség. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában