Humanitárius település

2023.05.20. 20:29

Komló gyökereiben rejlik a segítségnyújtás, ismét kitüntették a várost

„Humanitárius település" – fogadja a jövőben a Komlóra érkezőket a város határában az üdvözlőtábla, jelezve, hogy a települést a Magyar Vöröskereszt eszmeiségét, alapelveit tiszteletben tartó, céljai megvalósításában aktívan részvevő közösség lakja.

W. K.

Forrás: Magyar Vöröskereszt

Az elismerést, amit idén már harmadik alkalommal érdemelt ki a város, ma délelőtt Polics József, Komló polgármestere és Kispál László, alpolgármester vette át, a Humanitárius Települések 11. Országos Találkozóján, amelynek idén a Komlói Színház-  és Hangversenyterem adott otthont.

Forrás: Magyar Vöröskereszt

A címet a Magyar Vöröskereszt 2007-ben alapította - ez idáig már több, mint hatvan hazai település büszkélkedhet vele. 

A rendezvényen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára ünnepi köszöntőjében kiemelte, hazánk összes vármegyéjében megtalálhatók humanitárius települések, kisebb, néhány száz lelkes, nem túl módos falvak éppúgy, mint nagyobb városok. - Mindez bizonyítja, hogy a jó szív, a segíteni akarás nem a település nagyságától, vagy anyagi helyzetétől függ, hanem az ott élő emberektől - hangsúlyozta az államtitkár. 

Forrás: Magyar Vöröskereszt

Fodor Antalné dr., a Magyar Vöröskereszt elnöke beszédében köszönetet mondott az önkormányzatoknak a támogató hozzáállásukért, amivel segítik, hogy a szervezet ki tudja teljesíteni munkáját. Mint mondta, fontos, hogy a humanitárius címmel rendelkező települések jó példával járjanak elöl, mozgósítsák a környező falvakat, városokat. Cél, hogy a Magyar Vöröskereszt minél több fiatalt is köreiben köszönthessen a jövőben. 

Polics József, Komló polgármestere kiemelte, a Komló városának gyökereiben rejlik a segítségnyújtás, hiszen a bányászat elképzelhetetlen volt az összefogás nélkül. A komlói önkormányzat ennek megfelelően mindig partnere volt a Magyar Vöröskeresztnek a rászorulók megsegítésében. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában