Ebbe vajon ki nyúl bele?

2023.05.31. 07:00

Politikai darázsfészek lett a Darázs dűlői vízelvezetésből

Pitiáner politikai bosszú állhat egy pécsi fejlesztés befékezése mögött – vélekednek a Darázs dűlőben élők. Az ok annyi, hogy a korábban Péterffy Attila baloldali polgármestert támogató magánszemély, látva a baloldal ténykedését, az MSZP–DK-s pécsi politikusokat is el kezdte kritizálni.

Bóka Máté

 A DK-s politikus, Siposné Bikali Éva körzetéhez tartozó Darázs dűlőben már régóta problémát okoz a csapadékvíz-elvezetés, amiről maga a képviselő is beszélt az önkormányzat lapjában. 2021-ben azt mondta, hogy „a gyakori villámárvizek során az utat gyakorlatilag elmossa a csapadék, és a dűlőnek van egy szakasza, ahol a többinél is komolyabb gondot okoz a víz. Erről most született megállapodás, máris a tervezőasztalon van az elvezetési megoldás, ami akár idén kész lehet”. 

Elfordultak tőlük 
A történethez tartozik, hogy 2021-ben az MSZP-sek térhódításával a baloldal annyira eltért a 2019-es kampányígéretektől – a koalíció szét is szakadt –, hogy Péterffy Attila pécsi polgármester támogatóinak jó része elfordult tőlük, köztük azok is, akik korábban egyetértettek a céljaikkal. Most pedig úgy tűnik, ez visszaütött a Darázs dűlőnél is, ahol szintén kiábrándultak a DK–MSZP irányításából. 

Nem volt, majd lett pénz 
A helyiek szerint a 2021-es nyilatkozat után a dűlő vízelvezetése kapcsán egy éve úgy értesültek, hogy a városvezetés szerint még sincs pénz erre a munkára, sőt az is felmerült, hogy helyiek finanszírozzák meg. Aztán mégis lett rá forrás, a Biokom idén nyárra irányozta elő a feladat elvégzését. Aztán újabb fordulat következett, mert értesítették a lakókat, hogy egy még folyó magánház építkezésére hivatkozva inkább annak elkészültéig elhalasztanák a projektet, csakhogy az építkezés megrekedt, jelenleg is vevőre vár a ház. Még igyekeztek azt is cinikusan jelezni a baloldal részéről, hogy az érintett telkeket megvásárolták, látniuk kellett volna, hogy a közterületről a telkekre folyik a víz – de még számos hasonló kifogást mondtak nekik. 

Nem szakmai okok 
A helyiek viszont már megneszelték, hogy politikai töltet lehet a hárítás mögött, és a közgyűlés nyilvánossága előtt kérdeztek rá arra Bognár Szilvia, a Tiszta Kezek Frakció vezetője segítségével, hogy akkor mégis hol tart a projekt. Bognár elmondta, a hírek szerint akár egy évvel is hosszabbodhat a kivitelezés megkezdése, miközben a víz komoly kárt okoz és okozhat, az érintettek jogos birtokvédelmi és anyagi kártérítési igénnyel léphetnek fel a várossal szemben, ha a nem szakmai okok miatt az önkormányzat nem rendezi a vízelvezetést a Darázs dűlőben. 
Ebben a helyzetben Péterffy már azt mondta, hogy „a hírek nem igazak”, a projekt nem akadt meg, szerinte most sincs elöntésveszély, de várhatóan szeptember végére elkészül a munka. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!