Vigyáznak a strandolók biztonságára idén is

2023.05.28. 15:40

Vörös keresztekkel lesz tele a Balaton partja a szezonban

W. K.

Fotó: Molnár Sándor

A balatoni strandokon fürdőzők biztonságára és egészségére, ahogy 2007 óta minden nyáron, úgy idén is a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt önkéntesei vigyáznak majd – a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálathoz minden évben csatlakoznak Baranyából is fiatalok. Kagylóvágás, sportsérülések, napszúrás, rovarcsípés, napégés – az elmúlt évek tapasztalatai szerint ezek a leggyakoribb problémák, amikben a balatoni elsősegélynyújtók segítségét kérik a strandolók.  

A feladatra kiképzett fiatalok ellátják a tóban vagy a parton történt sérüléseket, rosszulléteket, nagyobb sérülés, betegség esetén pedig mentőt hívnak, stabilizálják a beteg állapotát, és szükség esetén az újraélesztés megkezdésében is tudnak segíteni.

Tavaly 19 strandon voltak jelen a fiatalok - az, hogy az adott évben hány helyen tudnak segíteni, mindig attól függ, hogy mekkora forrás áll rendelkezésre. A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat működése kizárólag támogatói adományoknak köszönhető. - Annak érdekében, hogy minél több balatoni strandon tudjanak hozzájárulni a lehető legmagasabb szintű biztonság megteremtéséhez, a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat támogatására immár a 1359-es adományvonalon keresztül is van lehetőség - adta hírül internetes közösségi oldalán a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete.  Az erre a számra indított hívásokkal, illetve az ide küldött ADOMÁNY szövegű üzenetekkel május 15-től bárki támogathatja a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatot. Egy hívás vagy egy SMS 250 forint támogatást jelent.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!