Megy a lejáratás

2023.06.06. 07:00

A pécsi baloldal kicenzúrázta a nemzeti oldal képviselőjét a gyásznapon

A jelenlegi pécsi polgármester, Péterffy Attila és Gyurcsány Ferenc DK-elnök érdekeinek megfelelően működtetett városi propagandalap a múlt heti retusálás után ismét cenzúrázott.

Bóka Máté

Fotó: Löffler Péter

Mint emlékezetes, a szocialista-DK-s önkormányzat lapja a japán Seiren-gyár megnyitójáról úgy tudósított, hogy az eseményről Hoppál Péter beszédéből egy sort sem közöltek, és miután ezt szóvá tette a japán kapcsolatokért, a gyár pécsi letelepedésében munkálkodó pécsi parlamenti képviselő, az önkormányzati lap egyszerűn megsértődött.

A házi propaganda támadást indított a politikus ellen, s aminek aztán további felvonása következett azzal, hogy a másik, a szocialista párt alapítványa által pénzelt baráti lap Hoppált lejárató írását is közzétette. 

Ezzel azonban még nem zárult le a történet, a pécsi önkormányzat propagandája ugyanis a pénteki Zsolnay-negyedben, a Nemzeti Összetartozás Napján tartott megemlékezésről is úgy tudósított, hogy Péterffytől szó szerint mindent, de Hoppál Pétertől egy sort sem idéztek, holott a nemzeti oldal politikusa az eseményen felszólalt. Csak annyit írtak, hogy "részt vett" az eseményen.

Péterffy saját házi újságjának eljárása kapcsán érdekesség, hogy az MSZP-DK-s támogatottságú jelenlegi polgármester éppen arról beszélt az eseményen – ahogy ezt meg is írta a Bama.hu –, hogy „a különbségek helyett keressük egymásban azt, ami azonos, az ellentétek helyett pedig keressük azt, ami minket összeköt".

A Nemzeti Összetartozás Napjáról szóló törvényt 2010-ben fogadta el a parlament 302 igennel. A Fidesz és a KDNP mellett a Jobbik, illetve a szocialisták közül Juhász Ferenc és az LMP-s Schiffer András támogatta a törvényt, az MSZP-ből 55-en nyomtak nemet, az LMP-ből pedig 12-en tartózkodtak.

A Magyar Szocialista Párt parlamenti frakcióját akkor egyébként az a Puch László is erősítette, akit ma Gyurcsány Ferenc után a legbefolyásosabb személynek tartanak a pécsi városházán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában