Hagyomány

2023.06.01. 19:15

Az elesett bolgár katonákra emlékeztek Harkányban és Pécsen is

A Bolgár Köztársaság Védelmi Minisztériuma idén megújítja azt a hagyományt, hogy a második világháborús magyarországi bolgár háborús emlékműveken és temetőkben megemlékezéseket és szertartásokat tart.

zs. k.

Ennek keretében szerdán a Veliko Tarnovói Nemzeti Katonai Egyetem (NMU) parancsnoka, Ivan Malamov dandártábornok, hat második világháborús veterán, a Bolgár Köztársaság Védelmi Minisztériumának képviselői és az NMU kadétjai által vezetett küldöttség érkezett Baranyába május 30.- 31. között. A küldöttség szerdán délelőtt koszorúkat és virágokat helyezett el a pécsi bolgár katonai temetőben, ahol 110 bolgár katona nyugszik. 

 

Ezután Harkányba utaztak, ahol ünnepélyes szertartásra és megemlékezésre került sor a Harkány melletti bolgár katonai temetőben. Itt több mint 1400 bolgár katonát temettek el. A rendezvényen a bolgár delegáció, a bolgár nagykövetség képviselői és Jordan Bocskov tiszteletbeli konzul mellett részt vettek a magyar Honvédelmi Minisztérium, a helyi hatóságok és szervezetek képviselői is.

Az első bolgár hadsereg a második világháborúban ebben a térségben vívta legvéresebb harcait. A Dráva-menti csaták voltak a legnagyobb áldozatokkal járó ütközetek. A legtöbb bolgár katona és parancsnok itt nyugszik, 1439 harcos és tiszt, akik túlnyomó többségét a legnagyobb offenzívában ölték meg 1945. március 6. és 22. között.

 

Helytörténeti leírások szerint a bolgárok magyar slágereket dalolva vonultak be Harkány területére. Harkány, illetve Terehegy a bolgár hadak szálláshelye volt. Az altiszti-tiszti állományt a MÁV-gyógyszállóban szállásolták el, a sereg többségének (közel ezer főnek) pedig a lakosság adott fedelet a feje fölé. 

– Visszaemlékezésekből tudjuk, hogy a bolgár katonák szerették a helybéli gyerekeket és tisztelettel viseltettek a nők, illetve a magántulajdon iránt. Nem tekintették ellenségüknek az itt élőket, mindössze két tűz közé kerültek, de még így is emberek maradtak egy embertelen küzdelemben. Az itt élők tiszta szívből sajnálták az oroszok és a németek közt felmorzsolódó sereg hősi halottait – hangzott el Hosszúné Dávid Éva alpolgármester emlékező beszédében. 

– Amikor katonai, háborús hősökről, és embertelen halálokról beszélünk, akkor azokra is emlékezünk, akik a békés élet helyett most harcra kényszerülnek, azokra a katonákra, akiknek a kezébe fegyvert tesznek, hogy öljenek. És a legfontosabb, azokra, akik ártatlanul, minden sorsukat érintő döntéshozataltól függetlenül, egyik napról a másikra egy csatatér közepén találták magukat. Menekülőkre, ottragadókra, szenvedőkre emlékezünk, és ma is a békéért, és a megbékélésért imádkozunk – zárta sorait az alpolgármester. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!