Gyerekeket vont be a Holcim

2023.06.08. 17:50

Emlékfát ültettek a régió több iskolájában

Pécsi, mohácsi és szentlőrinci általános iskolák diákjaival ültetett fát a Europe Direct Baranya és a Holcim Magyarország Kft. A fák ültetésével egyúttal a június 5-i Környezetvédelmi világnapot is megünnepelték.

bama.hu (forrás: holcim)

Forrás: Holcim

A Europe Direct Baranya tájékoztató központ és a Holcim Magyarország Kft. közös kezdeményezésének köszönhetően, kétfordulós, környezetvédelmi témájú tanulmányi versenyen vehettek részt a Baranya vármegyei általános iskolák felső tagozatos diákjai 2022. második félévében. A “Youth4GreenerEU” verseny első három helyezett csapatának jutalma egy-egy emlékfa elültetésének joga az iskolák udvarán.

Forrás: Holcim

„A Holcim számára fontos a helyi lakosság és egyúttal a fiatal generáció környezettudatos szemléletének formálása. Ennek jegyében szervezünk már évek óta környezeti témájú versenyeket, előadásokat és gyárlátogatásokat is. Külön öröm számunkra, hogy ezúttal egy helyi, európai uniós tájékoztató szervezettel közösen, a Europe Direct Baranya irodával valósulhatott meg legutóbbi környezeti témájú versenyünk, amelyre régiós szinten érkeztek pályázók. A nyertes csapatokkal pedig egy kis lépést tehettünk a levegő CO2 tartalmának megkötése érdekében az emlékfák elültetésével.” – jegyzi meg a versennyel kapcsolatban Hoffmann Tamás, a Holcim Magyarország Kft. Ügyvezető igazgatója.

A pécsi, mohácsi és szentlőrinci nyertes diákcsapatok 2023. június 5-én és 6-án ültethették el emlékfájukat iskolájuk udvarán, amellyel egyúttal a Környezetvédelmi világnapot is megünnepelték. Ezzel is céljuk felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára és az éghajlatváltozás kihívásaira.

Forrás: Holcim

„Bízunk benne, hogy az emlékfák hosszú évekig szép és egészséges növényekként díszítik az iskolák udvarát és árnyékot biztosítanak majd a diákok számára. Mindezek mellett pedig emlékeztetik majd a diákokat arra, hogy mindenki felelősséggel tartozik a környezetünk védelméért.” – jegyzi meg Kerner Barbara, a Europe Direct Baranya vezetője.

1. helyezett csapat: Pécsi Tudományegyetem GYÁIG Deák Ferenc Általános Iskolája
Forrás: Holcim
2. helyezett csapat: Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium
Forrás: Holcim
3. helyezett csapat: Szentlőrinci Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Forrás: Holcim

 

Nyertes csapatok iskolái és az emlékfák helyszíne:

 

1.helyezett: Pécsi Tudományegyetem GYÁIG Deák Ferenc Általános Iskolája

2. helyezett csapat: Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium

3. helyezett csapat: Szentlőrinci Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

A faültetés mellett az első helyezett diákcsapat egy tanulmányi kirándulást is nyert a Holcim Cégcsoport Mannersdorfi Cementgyárába, amely utazásra május végén került sor. A program során a diákok és a felkészítő tanáruk megismerhették a gyár történetét és az ottani zöld cementgyártás folyamatát, a környezetvédelem és a körkörös gazdaság megvalósítása érdekében tett intézkedéseket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!