A Közút jelenti

2023.06.03. 08:40

Lezárások, elterelések a városban, munkák az útpadkán a vármegyében

bama.hu

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén a szokásosnál is nagyobb energiát fektet az út menti növényzet kaszálási munkálataira az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásának köszönhetően. Az elmúlt hetekben Baranyát is érintően a 31 ezer kilométernyi közúthálózat mentén, az útkoronán belül az első körös kaszálási munkákkal végeztek, ami mintegy 145 millió négyzetméternyi felületet érintett. Az újabb körben az árkokon túli területekre fókuszálnak, hogy nagyobb beláthatóságot biztosíthassanak a közlekedők számára. Kérjük a közlekedők fokozott figyelemmel közelítsék meg és haladjanak el a munkát végző járművek mellett.

Pécs belterületén továbbra is több helyen folynak útfelújítási, javítási munkálatok. A helyszínek közül kiemelt figyelmet érdemel a Szigeti úti és a Petőfi utcai lezárás, forgaloelterelés.

Pécsen, a várostól délre, az 58-as főúton vízközmű építési munkákat végeznek, az őszig tartó munkálatok a 8-as és a 12-es km között fokozott figyelmet követelnek!

A Nagynyárád-Bóly összekötő úton csomópontot építenek. A Sátorheéy-Villány közötti úton szintén csomópontot alakítanak ki. Bezedek és Bóly között útépítés, illetve csomópont kialakítása nehezíti a közlekedést. Hírd és Mázaszászvár, illetve Komló és Magyarszék között kaszálási munkák zajlanak. Az almáskeresztúri bekötőúton kátyúzási  munkákat végeznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában