Felhív a filmgyártó cég

2023.06.01. 17:30

Nemzetközi filmekhez keresnek pécsi statisztákat

Korábban már írtunk a Pécs City Studios munkásságáról, ahol több hollywoodi film teljes hang utómunkáját készítették el sikerrel.

M. R.

Az alapító vezérigazgató, Deák Zoltán további tervei között már tavaly is szerepelt nemzetközi filmek Pécsen való forgatása. Most úgy tűnik, a lehetőség minden eddiginél közelebb van, a szakember által működtetett Pillango Productions filmgyártó cég már statisztákat keres a forgatandó filmekhez.

A Pillango Productions filmgyártó cég fő célja, Pécs, illetve a régió nagyszerű adottságait kihasználva, a filmipar felvirágoztatása városunkban. A produkciós irodájuk  jelenleg több magyar, illetve külföldi partnerrel is tárgyal bizonyos filmek kifejezetten Pécsett történő megvalósítása érdekében. 

– Nem is kell mondanunk, mindez milyen nagyszerű lehetőség városunknak, hiszen amellett, hogy nagyobb nemzetközi ismertségre tehetünk szert, az emberek világszerte megismerhetik környékünk szépségeit, mely jelentős gazdasági és turisztikai fellendüléshez is vezethet – fogalmazott Deák Zoltán.

Ahhoz, hogy minél több pécsi, baranyai statisztával, illetve kisebb szerepek elvállalására alkalmas jelentkezővel dolgozhassanak a készülő produkciók során, elkezdték építeni statiszta-adatbázisukat, amelyre minden előzetes tapasztalat nélkül várják az érdeklődőket.

“Ha szívesen keresnéd magad a háttérben a mozivásznon, lennél menekülő tömeg egy horrorfilmben, vagy egyszerűen csak szívesen dolgoznál egy forgatáson, akkor eljött a Te időd! Te vagy a mi emberünk! Nem számít, hogy hány éves vagy, barna-e, vagy szőke, magas vagy, vagy alacsony, hiszen minden arcra szükségünk van! Itt a remek lehetőség, hogy kipróbálj valami újat, vagy megmutasd magad egy már ismert terepen!” – fogalmazták meg felhívásukat.

Deák Zoltán hangsúlyozta, a castingra jelentkezők esetében nincs szükség filmes, vagy művészeti tapasztatlatra, azonban, ha valaki rendelkezik különleges képességekkel, ezeket mind megadhatja a casting során, így szükség és lehetőség esetén ezeket is bemutathatják majd a jelentkezők.

– Ha például valaki tud motort vezetni, vagy jártas különböző táncok ismeretében, esetleg több idegen nyelvet is beszél, ez esetben, ha egy filmhez ezekre a készségekre lesz szükség egy-egy statisztánál, akkor az adatbázisban látni fogjuk, kiket kell hívnunk – tette hozzá a cégvezető.

E-mailben jelentkezhetnek az érdeklődők

A jelentkező statisztákat kétheti rendszerességgel, belvárosi helyszínen várják castingra, amelyre a [email protected] illetve a [email protected] e-mail címeken lehet jelentkezni, pontos időpontokról és helyszínről is itt kaphatnak tájékoztatást. A jelentkezés természetesen ingyenes, akit pedig majd behívnak egy-egy filmes munkára, bérezés is várja. Statisztaként megjelenhetnek filmjelenetek háttérében, vagy akár kisebb szerepekben is feltűnhetnek.

Deák Zoltán elmondta, jelenleg dolgoznak egy aktuális film előkészítésén, a tervek szerint előreláthatólag néhány hónap múlva tud elindulni a forgatást, amelyről még tájékoztatni fogják az érdeklődőket.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában