Osztogatták a haveroknak a bérlakásokat

2023.06.09. 07:00

Sorra buknak ki a kényes és kétes ügyek a szocialista alpolgármester, Nyőgéri Lajos területéről

Bár a helyi baloldal megpróbálja a felelősségeket hárítani, úgy tűnik, hogy szinte hűbéri rendszerként használták a pécsi bérlakások kiutalását. A lakásgazdálkodás területén úgy tűnik sorra potyognak ki a csontvázak a szekrényből.

Bóka Máté

Nyőgéri Lajos, MSZP-s alpolgármester színre lépésével folyamatossá váltak a botrányok az általa felügyelt területen, a szociális bérlakásokat illetően és az ő környezetében. A botrányokkal övezett szocialista politikust, Péterffy Attila jelenlegi polgármester kampányemberét, a városvezető botrányos körülmények között ültette be az alpolgármesteri székbe azért, hogy közvetlen kollégájaként együtt „dolgozzanak” a „városért”. Ám közismert, hogy már tavaly nyáron nyomozást indíthatott a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetés miatt az önkormányzatnál, mert a gyanú szerint valakik a pécsi bérlakások kiutalásáért pénzt – forrásaink szerint több százezer forintot – kérhettek el. A mostani polgármester aztán tavaly ősszel kénytelen volt beismerni, hogy a Pécsi Ellátó Központ és a Polgármesteri Hivatal egy-egy munkatársa kapcsán érdeklődtek élénken a nyomozók, akikről adatokat is kértek.

A közelmúltban az is kiderült, hogy Nyőgéri Lajos volt feleségének lakáskérelmét is jóváhagyta Péterffy Attila. Ugyanez történt Nyőgéri mostani feleségének üzlettársával, akinek cége 15 milliót kapott az MSZP-től tanácsadásért, miközben önkormányzati lakásban élt – amelyért állítólag „piaci alapú bérleti díjat” fizet. Azóta az is kiderült, hogy egy MSZP-s pécsi elnökségi tag, Mellár Tamás baloldali politikus segítője is juthatott lakáshoz. A legfrissebb fejlemények szerint pedig a Pécsi Ellátó Központ volt vezetője is használt egy önkormányzati ingatlant, ráadásul egy új építésű belvárosi házban lelt kényelmes otthonra. Jelenleg egyébként úgy tudjuk, hogy jogcím nélküli használóként lakik a lakásban.
Mindezeket a Tiszta Kezek Frakció tagjának, Hencsei Zsoltnak a kérdésére volt kénytelen elárulni Péterffy, aki azonban egyetlen döntés-előkészítő iratot sem adott át a megválasztott képviselő kérésére. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!