2023.09.18. 13:40
Nagyon sokat kaptak a legendás iskolától
Sokat összegyűltek, hogy emlékezzenek
Forrás: Tomisa Sándor
Istenkúti általános iskolát 1926-ban Sziebert Róbert tanfelügyelő alapította egy présházból. 1974-ben teljesen új szárnyal bővült az iskola, ekkor lett a neve Fábián Béla úti Nevelési központ – így volt ez 1999-ig a bezárásáig. Jelenleg Mandula Waldorf elnevezéssel működik itt oktatási intézmény.
– Tavaly jött az ötlet, hogy csinálok egy facebook csoportot „Volt egyszer egy Istenkút” névvel –
mondta el lapunknak Tomisa Sándor. – Ez aztán annyira jól sikerült, hogy pár hét alatt félezer csoport tag lett. Innen egyenes út vezetett az első iskolatalálkozóhoz, ami a rossz idő ellenére majd százan jöttek össze.
Tomisa Sándortól megtudtuk, hogy az idei találkozón már nem volt ekkora tömeg, de így is szép számmal jöttek össze főleg olyanok, akik tavaly nem tudtak eljönni. Mindkét találkozóra volt tanárokat is tudták mozgósítani, akik ráadásul még saját maguk sütötte süteményeket is hoztak.
– A jövőre nézve közösen elhatároztunk, hogy régi iskolánk emlékére készítettünk egy emléktáblát, amit 2024-ben, a harmadik találkozón avatnánk fel. Hogy ez megvalósulhat, azért külön köszönet a Mandula Waldorf iskolának, mivel eddig nagyon pozitívan álltak hozzá kéréseinkhez – tette hozzá Tomisa Sándor.