2024.06.03. 14:00
A friss Tüke Emlékérmes Tillai Gábor nyugdíjba vonult, de a túrái haladnak tovább
Az elmúlt közel negyven évben több mint félezer túrát szervezett baranyaiaknak történelmi emlékek megcsodálására, gyönyörű városok, tájak és festmények, híres múzeumok felfedezésére Tillai Gábor Magyarországon, a Kárpát-medencében és Európában. Így a pécsiek nem véletlenül jutalmazták meg év elején Tüke Emlékéremmel, a múzeológus pedig e hónaptól már nyugdíjasként szervezi a túrákat.
Szervezi, mert ezután sem ül a babérjain, most is csak telefonon tudtuk elérni, mert éppen Dalmáciában járt egy baranyai csoporttal. A végzettsége szerint történész-magyar tanár hivatása amúgy régész és múzeumpedagógus, így nagy alaptudással és könyvekkel vág neki minden útnak. Kötelezi erre a családi örökség is, hiszen édesapja a kétszeres Ybl-díjas Tillai Ernő, aki többek között felépített Pécsett több ezer panelházat, a Konzum, a Szliven áruházat a Matáv székházat, miközben 65 éve oszlopos tagja a Mecseki Fotóklubnak. Nagybátyja pedig a Kossuth-díjas karnagy, Tillai Aurél, így hát természetesen Tillai Gábor is több évtizede énekel a Pécsi Kamarakórusban, a Mecsek Kórusban. A fotózást viszont két évtizede, a digitális technika térhódításával abbahagyta, de mint mondja, most talán arra is lesz ideje, hogy újra belekezdjen.
– Mi változik a nyugdíjas léttel?
– Azért bejárok most is hetente kétszer, hiszen a múzeumban 2500 dokumentumból és könyvekből álló kiskönyvtáram van, s bentről intézem a levelezésemet is. No, meg viszem tovább a TKM (Tájak - Korok - Múzeumok) utakat, idén az egyesület 36 éves és ezt ünnepeljük most Dalmáciában.
– Tüke Emlékérmet kapott. Hogy értékeli az elismerést?
– Kicsit még büszkébb vagyok rá, mint a lovagkeresztre, amit 47 évesen az addigi legfiatalabb jutalmazottként vehettem át. A Tüke elismerést ugyanis a város polgárai szavazzák meg, és ez visszajelzés a teljes életpályámra. Magam egyébként soha nem tartottam a feladataimat munkának, inkább szenvedélyként, a szellemi szabadságvágy kiéléseként kezeltem.
– Mi vezette ide?
– Mindössze fél évet tanítottam iskolában a diplomaszerzést követően, s azért váltottam pályát, mert nehezen viseltem a 45 perces órákat, a kötöttséget. A múzeumhoz kerülve aztán magam generáltam a feladatokat, a sajátos tárlatvezetéseket, a városi sétákat, a történelmi értékeket kereső utakat. És valóban mindig rengeteg szakirodalmat viszek magammal. Most például a dalmát tengerpartra horvát és dalmát költők verseskötetét hoztam, valamint a Magyar írók Adriánál címűt. Tartottunk is belőlük a rossz időben félórás felolvasást.
– Megsaccolható, hogy hány utat vezetett az egyesület 36 éves működése során?
– Évente úgy tízet, s volt köztük egy napos, de kéthetes is. A történelmi Magyarország felfedezése volt a fő célpont, a régi műemlékek megismerése, de azért naprakész információkat kértünk a helybeliektől a mai helyzetről Burgenlandban, a Felvidéken, vagy a Vajdaságban is. Továbbá eljutottunk Normandiába, Bretaigne-ban, Szicíliába, a Németalföldre is. Összességében tehát négyszáz ilyen út lehetett, emellett harminc évnyi kóruséneklésnek köszönhetően jött még hozzá újabb száz Európában. Továbbá több püspökségi zarándokútnak is aktív résztvevője voltam Rómától Prágán át Párizsig.
– Mi áll az élen a személyes toplistáján?
– Számomra Olaszország a csúcs, ahol eddig 120-szor jártam, s ebből Velencét hatvanszor ejtettem útba. Újra megjegyezném, nem csupán fizikai utazásokról van szó, mindig külön rákészülök, például Itáliába, Szicíliába Goethét viszem magammal. Ha pedig még konkrétabban kell válaszolnom, akkor kiemelném Umbriában a Márvány-vízesést (Cascata delle Marmore), amit még az ókorban építettek. Itt órarend szerint nyitják meg a gátat, és a világ legnagyobb emberalkotta mesterséges vízesésén három lépcsőben 165 méter magasból zúdul le a víztömeg. Vagy megemlíteném, hogy koszorút helyeztünk el Viterbóban a pápai palotában, ahol 1367. szeptember 1-jén kelt oklevelében engedélyezte V. Orbán pápa a pécsi egyetem megalapítását.
– Mi a következő út?
– Egy hajókirándulás a Balatonon júniusban, ahol a 65. születésnapomat ünnepeljük másfélszáz baráttal, kórustárssal. Balatonmáriafürdőn egy kis kápolnában öt-hat dalt is eléneklünk.
– Van ahová még szeretne eljutni?
– Mindig van új úticél, például Portugáliában, Spanyolországban még nem jártam. Némileg azonban lassítja a haladásom, hogy három éve volt egy combműtétem, és bottal járok. Szóval a régi becenevünk a „zergeklub” a múlté, azonban kicsit elcsendesülve járjuk még a világot.
