2024.06.02. 21:00
Ünnepélyes keretek között átadták az új parkot Mecseknádasdon (videó)
Ünnepélyes keretek között átadták Mecseknádasdon a Gesztenyés parkot június 2-án. Az esemény a Schloßgarten Óvoda és Bölcsőde óvodásainak sváb műsorával vette kezdetét, majd Kraszné Auth Szilvia, a település polgármestere köszönetet mondott mindenkinek azért, hogy ez a park létrejöhetett.

Fotó: Laufer László
Az eseményen jelen volt Hargitai János országgyűlési képviselő, aki beszédében elmondta, hogy Mecseknádasdon nemcsak elköltik az állami forrásokat, hanem úgy költik el, hogy arra évtizedekig büszkék lehetünk. És ez a tér ilyen –mondta.

Köszöntőt mondott Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára is, aki kiemelte, hogy a település vezetői fontosnak tartják, hogy valamennyi korosztály számára megteremtsék annak a lehetőségét, hogy itt képzeljék el hosszú távon mindennapi életüket. Mecseknádasd olyan lehetőséget biztosít ezzel a térrel is, ami a helyi közösség sportolási, kulturális és szabadidős tevékenységére pozitívan hatnak.
Az ünnepi műsor és a beszédeket követően Felföldi László megyés püspök megáldotta az elkészült parkot, majd a felszólalók közösen átvágták a szalagot, és átadták az összegyűlteknek, akik örömmel vették birtokba és vetették bele magukat a gyermeknapi forgatagba.
Bama.hu videó
- Éjjelre sikerült csak eloltani a hatalmas cserkúti tüzet (VIDEÓ+GALÉRIA)
- Véres események történtek a rövidesen visszavonuló pécsi Expo Centerben (GALÉRIA, VIDEÓ)
- Ijesztő jelenetek Pécs közelében: hatalmas robbanás rázta meg a környéket! – VIDEÓ
- Látta már ezt a férfit a Tettyén? Nem akármin mesterkedik! (VIDEÓ)
- Csak a véletlenen és a vakszerencsén múlt, hogy nem történt tragédia (VIDEÓ)