2024.09.11. 16:20
Belehúztak a pécsiek a tiltakozásba: nem kellett az „okoszebra” a Hársfa utcaiaknak
A pécsi Hársfa utca lakói sajátos módon spóroltak meg 21 millió forintot a pécsi önkormányzatnak. Az érintett helyen ugyanis tiltakozás indult egy új okoszebra kialakítása ellen és ez – mint olvasható egy vonatkozó városházi előterjesztésben - „ideiglenesen, majd véglegesen is lehetetlenné tette a munkák további folytatását”.
A dokumentum felidézte, hogy a déli és a keleti városrészben 18 helyszínen végez gyalogátkelő-építést Strabag. Mint hozzátették, a kivitelezés közvetlen megkezdésekor a Hársfa út 35. előtt létesítendő okoszebra tekintetében „olyan akadály merült fel, melyek a kivitelezőn és a megrendelőn is kívül álltak”.
„A gyalogátkelőhely létesítésében leginkább érintett Tom Market tulajdonosainak kezdeményezésére lakossági tiltakozás alakult ki, amely ideiglenesen, majd véglegesen is lehetetlenné tette a munkák további folytatását” – kesereg az előterjesztés, azt is megjegyezve, hogy így új terveket kell készíteni és engedélyeztetni, ezek időigénye túlmutat a jelen szerződés biztosította lehetőségeken.
Ugyanakkor a tiltakozás miatt csökkenteni kell az eredeti szerződés műszaki tartalmát, ennek megfelelően pedig csökkenteni kell a vállalkozói díjat is és a bruttó több mint 21 millió forint így a város költségvetésébe – ahogy fogalmazott az előterjesztés – „visszapótlásra kerül”.
Május közepén Hoppál Péter, Pécs fideszes parlamenti képviselője a közösségi oldalán bejelentette, hogy feljelentést tett a túlárazott pécsi zebrák ügyében:
„Ma megtettem feljelentésemet ismeretlen tettes ellen a tízszeresen túlárazott, 1 milliárdos összköltségű pécsi baloldali zebraberuházás ügyében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanújával” – írta akkor a Facebook-oldalán a honatya.
Pingpong-asztal és hajléktalanszálló
Nyáron meglehetősen felpörgött a baranyai vármegyeszékhelyen a civil kurázsi, ugyanis júliusban és augusztusban is lakossági tiltakozás indult Pécsett olyan ügyekben, amelyek aztán az országos sajtót is megjárták.
Mint beszámoltunk róla, első pillantásra meglehetősen furcsának tűnő ügyben, egy pingpong-asztal tervezett kihelyezése ellen indult aláírásgyűjtés a pécsi Mezőszél utcában. A lakók a környéken folyó éjszakai tivornyázások miatt nem nézték jó szemmel a tervet, olyannyira, hogy a már meglévő köztéri bútorokat is elbontatnák.
Ugyancsak visszatérő jelleggel foglalkozott a Dunántúli Napló azzal, hogy Pécs Ispitaalja városrészében a lakók azt szeretnék elérni, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az önkormányzata állapodjon meg egy másik helyszínben az eredetileg a Mártírok útja és a Megyeri út sarkára tervezett hajléktalan krízisszállót illetően. Utóbbi esettel összefüggésben már több száz aláírás gyűlt össze.