Titok?

2024.09.08. 17:30

Harminc százalék alatt a pécs-pogányi reptér kihasználtsága

Amióta elindultak a menetrendszerinti járatok a pécsi repülőtéren, az önkormányzati cég titkolta a járatokkal kapcsolatos adatokat üzleti titokra hivatkozva. A baloldali önkormányzat költségvetési módosításához azonban kénytelenek voltak néhány adatot megosztani a nyilvánossággal a reptér kihasználtságáról.

Bóka Máté Ciprián

Fotó: Laufer László

Korábban sem volt teljesen világos, hogy mégis miért titkolódzik a pécsi repülőteret irányító Dragovácz Márk, hiszen a pécsi önkormányzat és a magyar állam tartja valójában lélegeztetőgépen a pécsi repülőteret, hiszen több száz millió forintnyi támogatást nyújtanak az adófizetők pénzéből. Közismert, hogy az állam egymilliárdot fizetett a kormányt ekéző baloldaliaknak a reptér többségi tulajdonáért néhány éve, a vásárlás után pedig évente 150 milliós támogatást nyújtott, amihez még az önkormányzat további 50-60 milliót tett hozzá. Az idei esztendőben pedig ezeket a támogatási összegeket is már bőven túlszárnyalták, ebben az évben már a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. azzal is számolt, hogy összesen közel 400 milliós dotáció érkezik majd a számlájára. 

reptér, pécs, járatindítás
A pécsi reptér kapcsán nem tudni, hogy a járatindítás végül mennyibe fog kerülni
Fotó: Löffler Péter

Ilyen közpénzeső után elvárható igény lenne az a pécsiek részéről, hogy tájékoztatást adjon a cégvezetés arról, hogy a menetrendszerenti járatok kihasználtsága hogyan alakul, és a veszteségek – ha ez valóban így van  – finanszírozását kinek kell állnia. Csakhogy négy hónapja várjuk a választ erre a kérdéskörre, hiszen májusban Dragovácz azt közölte

hogy repülőjáratok töltöttségével kapcsolatban  a légitársaság és saját üzleti érdekeinkre hivatkozva – nem áll módunkban információkat szolgáltatni. A járatokhoz kapcsolódó gazdálkodási eredménnyel kapcsolatos információkat fenti okokból szintén nem kívánjuk megosztani

Csepegtetnek

A gazdálkodás eredményéről ugyan most sem nyilatkoztak, de néhány adatot kénytelenek voltak közölni, hiszen mint az önkormányzati  költségvetésből finanszírozott cégnek a 2024-es költségvetés első éves teljesítéséhez beszámolót kellett leadnia. Ebben pedig már nem tudták megkerülni a kérdéskört, igaz pontos adatokat a járatokat illetően nem közöltek, hiszen minden nemzetközi utasforgalmat beleszámítottak városházára a leadott számsorba.

A beszámoló szerint a június havi adatok szerint a nemzetközi utasok száma emelkedett 2554 főre, ami májusihoz (1499) képest is több lett. Megjegyzik, hogy a reptér kihasználtsága (utasok/befogadóképesség) elérte a 29,7 százalékot. A nemzetközi érkező és induló utasok száma (a személyzetet is beleszámítva) az idei évre tervezett 1500-hoz képest június végére elérte az 5938-at – közölték.

Ezekből az adatokból viszont az nem derül ki pontosan, hogy ebből hányan lehetettek azok, akik az új menetrendszerinti járatokat vették igénybe, s hányan azok, akik amúgy különgépekkel, sportrepülőkkel érkeztek. Úgy számolhatunk, hogy az idei évre tervezett 1500-as utasszám lehet az, amellyel alapban, a menetrendszerinti járatok nélkül  is számoltak, így talán nem tévedünk sokat, amennyiben 4500 utassal kalkulálunk, ha az új szolgáltatást igénybe vevőket összesíthetjük. 

Klímajavításra sem futotta a reptér vezetésének

A repülőtér fejlesztéséért felelős Air-Horizont NKft. 66 milliós támogatást kap idén. Fele-fele arányban az államtól és az önkormányzattól származik ez az összeg. Az Air-Horizontnak a pécsi és a pogányi önkormányzat részére évente fizetnie kell a reptér területe után földhasználati díjat, ennek idei megfizetésétől Pécs eltekintett, így ezt a 17 milliót a vállalkozás fejlesztésekre fordíthatja. A pénznek van is helye, hiszen még klímajavításra, a beázás kezelésére és kerítéscserére sem volt pénze a pécsi repülőtérnek – legalábbis ez derült ki az ügyvezető Dragovácz  leveléből, amit egy hatósági ellenőrzés után küldött el a pécsi városvezetésnek, és a pogányi testületnek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában