Bírósági ügy lehet

2024.11.27. 10:35

Cég sem csinálhatja azt, amit a polgármester

Bíróság elé kerülhet a pécsi közgyűlés, amennyiben Péterffy Attila polgármester nem lesz hajlandó lépni az alpolgármester megválasztása érdekében. Ilyen lazaságot, súlyos kockázatot még egy kisebb családi cég vezetése sem engedhet meg magának, nemhogy egy városvezető.

Miután az alakulóülésen Pécs polgármesterének, Péterffy Attilának az alpolgármesteri tisztségek betöltésére vonatkozó javaslatait a közgyűlés nem támogatta, a következő, egy héttel később megtartott ülésre már nem is terjesztett elő erre vonatkozó javaslatot, amivel törvénysértő működére kényszerítette a pécsi közgyűlést. A Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, a Momentum és a Jobbik által támogatott polgármester azonban a november közepén megtartott ülésen sem terjesztett elő újabb, az alpolgármester személyére vonatkozó napirendet. Holott ekkor már tisztában volt azzal is, hogy Baranya Vármegyei Kormányhivatal felszólította a törvénysértő állapot megszüntetésére. Az ominózus ülésen aztán a pécsi baloldal és a kisebb szervezetek nem támogatták a Fidesz, a KDNP és az ÖPE közös javaslatát, hogy a közgyűlés határozatban utasítsa a polgármestert, hogy tegye meg a szükséges lépéseket. Egy egyszerű hasonlattal élve, a kisebb, családi cég vezetése nem juthatna el idáig, hiszen ezzel felelősen súlyos bajba sodorhatna a saját családját. 

cég, családi
Egy családi cég vezetése sem tehetné ezt meg, nemhogy egy város első embere

A Kormányhivatal pedig a november 29-ig adott határidőt arra, hogy a közgyűlés alpolgármestert válasszon, ehhez viszont Péterffynek kellene lépnie, és rendkívüli közgyűlést összehívnia. Erre még szerdán sor kerülhet, de kicsi az esély, hiszen például Csizmadia Péter, fideszes frakcióvezetővel várhatóan csak jövő héten ülne le egyeztetni. A jobboldali politikus már azt is örömtelinek tartotta, hogy legalább párbeszédre hajlandó Péterffy. Mint lapunknak elmondta, a város működése érdekében továbbra is arról a kompromisszumos Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló javaslatról kívánnak egyeztetni, amit az ÖPE is támogatott és amit már korábban eljuttattak a polgármesternek. 

Ha a polgármester nem képes rá

Mindenesetre Kormányhivataltól megtudtuk, az alpolgármester megválasztásának elmulasztása esetén a határozathozatali kötelezettségét nem teljesítő helyi önkormányzattal szemben bírósági eljárás indulhat. Ebben az esetben a hivatal kezdeményezésére a bíróság ítéletben állapítja meg az önkormányzat mulasztását. Ha a helyi önkormányzat a határozathozatali kötelezettségének a bíróság által meghatározott időpontig sem tesz eleget, a bíróság elrendeli, hogy a mulasztás orvoslásához szükséges határozatot a közgyűlés nevében a kormánymegbízott alkossa meg. 

Egy cég vezetése sem teheti ezt meg

Mindez azt is jelenti, hogy hónapokig húzhatja az időt Péterffy, hiszen egy ilyen bírósági procedúra rengeteg ideig tarthat, és eddig is már két hónapot elpazarolt a város. 

A jogszabályok szerint polgármester tisztsége megszűnik, hogyha a sorozatosan törvénysértő tevékenysége, mulasztása miatti jogi felelősségét jogerős bírósági ítéletben kimondják. Ugyanakkor az ügyben a polgármester megbírságolására a Kormányhivatalnak nincs jogi lehetősége. A jogszabályi előírások szerint azonban, ha a főállású polgármester a közszolgálati jogviszonyából fakadó kötelezettségét vétkesen megszegi, akkor a felette munkáltatói jogkört gyakorló közgyűlés vele szemben fegyelmi eljárást indíthat. 

Udvarolnak neki 

A közgyűlés által indítandó fegyelmi eljárásra azonban kicsi jelenleg az esély, mert a baloldal mellett a már említett kisebb szervezetek, 

  •  a Tiszta Kezek Egyesület,
  •  a Pécs Most Egyesület, 
  • a Mi Hazánk és 
  • a Magyar Kétfarkú Kutya Párt eddig "udvaroltak" a pécsi önkormányzat törvénysértését előidéző polgármesternek az SZMSZ ügyében, miközben a baloldali városvezető a nemzeti oldal által kezdeményezett kerekasztal egyeztetésekre nem volt hajlandó elmenni.  Ugyanez a kör többek között az ismert volt MSZP-s képviselőjelölt, Bodnár Imre ügyvéd megbízása ellen sem emelt kifogást, amelyre a város milliókat fizet. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában