2025.01.26. 14:00
700 ezret számláztak ki duguláselhárítás miatt, aztán fenyegetőztek is
Egy vállalkozás egy rövid duguláselhárítási munkáért irreálisan magas, mintegy 700 ezer forintos összeget akart kiszámlázni egy pécsi társasháznak egy idős asszony lakásában végzett munkáért. A közös képviselő fellépése után 700 ezerről a harmadára csökkentették az összeget, de így sem kerülhette el a cég a feljelentést.

Fotó: Shutterstock
A pécsi Bajnok utca egyik társasházában történt arcpirító, feltehetően 700 ezres csalási kísérletnek minősülő esetet a városrész önkormányzati képviselője, Barkóczi Csaba osztotta meg a nyilvánossággal, aki egyúttal bejelentette, hogy figyelemfelhívó kampányt indítanak az idős ispitaaljai polgárok védelme érdekében.

A városrész közösségi médiaplatformjain ennek keretében közzéteszem annak a feltételezhető csaláskísérletnek a történetet, amely az Ispitaalja negyedben lévő egyik Bajnok utcai társasház lakóival esett meg nemrég, s amely - a lakók és a társasház közös képviselőjének határozott fellépése miatt – meghiúsult
– kezdte történet ismertetését a pécsi polgári szövetség színeiben júniusban egyéni mandátumot nyert képviselő.
Barkóczi Csaba itt nem állt meg, ugyanis jelezte azt is, hogy az ügyben emellett Pécs jegyzőjéhez fordul arra kérve, hogy a mostani eset kapcsán valamennyi Pécs-Ispitaalja városrészben lévő társasház közös képviselőjének figyelmét hívja fel a történtekre.
Garamvári Gábor rendőrkapitány urat is tájékoztatom az esetről; bízva abban, hogy rendőrség is preventív módon segíti majd az érintett társaság további ügyködésének Ispitaalja városrészbeli megakadályozását
– írta a közösségi oldalán a további intézkedésekről az önkormányzati képviselő.
Barkóczi Csaba ismertetése szerint a sajnálatos esetet egyébként maga a társasház közös képviselője jelezte részére. Az ügy lényege, hogy a szóban forgó vállalkozás egy rövid duguláselhárítási munkáért közel 700 ezer forintos összeget akart kiszámlázni a társasháznak egy idős asszony lakásában végzett munkáért, majd meg is fenyegették az érintett lakót arra az esetre, ha nem egyenlítené ki a ház az irreálisan magas összeget.
700 ezerből 254-re csökkentették a számlát, de így se kerülhették el a feljelentést
A képviselő úgy folytatta az eset ismertetését, hogy az illető hölgy értesítette lányát és vejét a helyzetről, ők pedig a társasház közös képviselőjét, akinek határozott fellépése nyomán aztán a számlát előbb 254 ezer forintra módosították (csökkentették) a „szakemberek”, végül pedig a teljes összeget elengedték arra kérve a társasházat, hogy ne tegyenek ellenük feljelentést csalás miatt.
A büntető feljelentés ennek ellenére az ügyben megtörtént – rögzítette a képviselő, akinek közösségi oldalán több helyi lakos is köszönetet mondott a fellépésért.