2025.01.14. 07:00
Na, vajon ki vagy mi van a pécsi adóslista élén?
Teljesen abszurd az, amit a pécsi önkormányzat legfrissebb adóslistáján találtunk. Egy volt városi tulajdonú cég lóg a legtöbbel a városnak, de az adóslista szerint csak a különböző cégek összesen több százmillióval tartoznak.

Budapest, 2005. szeptember 29. Magyar Nemzeti Bank ( MNB ) látogatóközpontjában pénzügyi kiállítás-trezor, páncélszekrény, aranytömb, pénz. fotó: Nagy Béla
Fotó: Nagy Béla
Az egykori Pécsi Közlekedési Zrt. (PK Zrt.) felszámolása és az azt megelőző események jelentős hatással voltak Pécs város közösségi közlekedésére és pénzügyi helyzetére. Majdnem teljesen földbe állt a városi buszozás néhány évvel ezelőtt, és az az adóslista is erről tanúskodik.

Mint megírtuk, a szocialista városvezetés idején, 2008 őszén a Mecsekbusz Kft. egymilliárd forintos tőkeemelést hajtott végre a PK Zrt.-ben, amivel 32 százalékos tulajdonrészt és menedzsmentjogokat szerzett, és a vezérigazgatót is ők adták. Nem sokkal később 2009 januárjában a PK Zrt. 148 autóbuszát kétmilliárd forintért eladta a Busrent Kft.-nek egy kézzel írt számlán, majd ugyanazon a napon arról is szerződtek, hogy egy tízéves rendelkezésre állási díj címén szintén kétmilliárd forintot fizetnek a Busrentnek, és havi mintegy 170 millió forintért visszabérlik a buszokat.
A szocialista idők biznisze nyomán 2011 februárjában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megállapította, hogy a buszeladási szerződés színlelt és érvénytelen, ezért a PK Zrt.-nek 774 millió forint adótartozást és bírságot kell fizetnie. A pénzügyi nehézségek és a jelentős adótartozás miatt a PK Zrt. felszámolási eljárás alá került.
Az önkormányzati tulajdonú PK Zrt. felszámolása jelentős pénzügyi veszteséget okozott Pécs városának, mivel a társaság az önkormányzat legnagyobb helyi adósává is vált, jelenleg is – tehát a botrány után másfél évtizeddel később – első helyen található az önkormányzat adóslistáján 83 millió forinttal. Az önkormányzatnak új stratégiát kellett kidolgoznia a közösségi közlekedés fenntarthatósága érdekében.
A buszeladás miatt elindított büntetőügy azért zárult le, mert a vezérigazgató időközben súlyos betegségben elhunyt, ugyanakkor volt olyan tanúvallomás, amely szerint szocialista politikusok is tudtak az értékesítésről és a járművek visszabérléséről.
Ki van még a pécsi adóslista tetején?
Az önkormányzat portálján nyilvánosságra hozott lista második helyén egy szintén baloldali kapcsolatokkal rendelkező, jelenleg már felszámolás alatt álló vállalkozás van, amely 16 millió forintnyi adót nem fizetett meg. A harmadik helyen egy olyan – jelenleg szintén felszámolás alatt álló – pécsi cég van, amely legutoljára 2022-es évről közölt adatokat, akkor félmilliárdos bevétel mellett 90 milliós veszteséget hoztak össze.