Kalandos történetek fűződnek a legendás épülethez, ezeknek néztünk utána

Igazából nem sikerült pontosan megtalálni a gyökereket, az alapítás idejét. A pécsi sajtóban az első, teljesen bizonyos létezéséről az Aranybika esetében 1935. január 1-jén közölt hirdetésre támaszkodhatunk. A Dunántúl című napilapban az egység tulajdonosa, bizonyos Katona (utóneve nem derült ki!) köszöntötte vendégeit, ismerőseit, jó barátait. „Szebb jövőt, sok örömet, egészséget, boldogságot” mondattal üzent a főnök, az idézett újévi reklámban. Ekkor a cím Siklósi út 74-esként volt olvasható. A „Szebb jövőt!” alakot a Horthy-korszakban, a Levente-mozgalomban is használták, bár a formula lehet pusztán a véletlen műve is.

Szomorúbb apropója akadt a következő felbukkanásnak. A Dunántúl 1944. május 2-i megjelenésében a korábbi bérlő, Izményi Károly, illetve neje tudatták az érintettekkel, miszerint számukra – nem részletezett okok miatt – megszűnt a bérleti jogviszony. Mivel azonban nem tudtak mindenkitől személyesen elköszönni, a nyomtatott formát választották távozásukkor.

Az Aranybikának a II. nagy háború után érkezett el az aranykora, mivel Pécs városa terjeszkedni kezdett déli irányban is. A bőrgyár mellett ott épült meg szemben a vágóhíd, valamint két nagy autójavító cég telephelye, irodaház nőtt ki a földből, nem messze. Ennek következtében a munkások állandó tanyájaként vált ismertté a rövidebb néven csak „Bikaként” hívott kocsma. Különösen műszakváltások idején pörgött fől a forgalom a söntés környékén.

A hatvanas évek elején írt arról a Dunántúli Napló, hogy egy öreg asztalos munkaidőben kötött ki a pultnál. Nem messziről, a Pécsi Bőrgyárból érkezett, mert viszketett a torka. A portásnak azt füllentette, hogy az üzemi bölcsődében akadt valami feladat számára. De a munka helyett annyira lerészegedett, hogy elhagyta a szerszámait, hazament aludni. Amiről a kocsmáros tulajdonképpen nem igazán tehetett. Az úgynevezett társadalmi bíróság vizsgálta a „szeszpióca” esetét, ám nem igazán tudtak vele mit kezdeni, mert nyugdíj előtt állt az illető. Ezért nem akarták kitenni a munkahelyéről a „gondoskodó szocializmusban”.

A rendszerváltás után azonban már egy hosszú haláltusa következett. Az egység bezárta kaput, de például egy közvetlenül mellette lévő fodrászat még sokáig dacolt az elmúlással. Végül a borbélypamacs kezelője belátta, esélytelen a szélmalomharca. Jelenleg ellenben már a bontás ideje érkezett el. A telek értékes, a múlt meg azoké marad, akik még ültek a nem éppen elegáns italbolt valamelyik asztalánál.

Leütött alak

A képzeletbeli emlékkönyv egyik sötét lapjára kívánkozik az a történet, amiről a Magyar Rendőr című kiadvány számolt be, 1981. szeptember 12-én. A leírás szerint június 17-én tett feljelentést a sértett. Előtte ugyanis az Aranybikában egy hölgytől kapott kedvezőnek tűnő ajánlatot egy boldog együttlétre. A Tüskés dűlő felé haladva azonban a pénzen vett szerelemre vágyó balekot leütötték, elvették 7180 forintját – ami ma kitenne legkevesebb félmilliót. A rendőrség kiderítette a bűnesetet, mert O. Gézát meg az asszonyát jól ismerték a zsaruk rossz előéletük miatt.