Útinform

2025.01.16. 09:03

Mit hoz a hóhelyzet a mai utakon? Mutatjuk, mire számítsunk!

Bár a Magyar Közút Baranyában egyelőre nem figyelmeztet rendkívüli kihívásokra az utakon, a tegnap délutáni balesetek tömkelegét látva, arra figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy kifejezetten óvatosan haladjanak az utakon. Mutatjuk, mely szakaszokról rendelkezünk pontosabb információkkal.

Mint tegnap este közzétettük, számos baleset történt a havazás megérkezésével egyidejűleg, így ma sem kevésbé fontos, hogy fokozottan figyeljünk a volán mögött.

A baranyai közlekedéssel foglalkozó Facebook-csoportokban megjelenő bejegyzések alapján tudunk néhány közvetlen, az utakon közlekedők által gyűjtött friss tapasztalattal is szolgálni.

 

E szakaszokon, úgy tűnik minden rendben:

  • Siklós és Pécs között például az internetezők visszacsatolása szerint minden rendben, teljesen járható az út. 
  • Hasonlóképp egy Komlóról Pécsre tartó autóvezető is leírta, hogy az útszakasz végig tökéletesen járható. 
  • Volt, aki az M60/M6 autópályák állapotáról érdeklődőtt, ezekről is pozitív visszajelzések érkeztek, a kommentelők szerint rendben járhatók.
  • Ugyanígy a Pécs-Bonyhád útszakaszt is említették, mint ahol minden tiszta és járható.

 

Mindemellett a Magyar Közút a további, nem újkeletű lezárásokra hívja fel a figyelmet:

  • A Komló-Mánfa összekötő úton útszűkületre számíthatunk közműépítési munkálatok okán.
  • Ellend és Hásságy között folytatódnak az útépítési munkák, így mindkét irányban korlátozásra számíthatunk az Olasz-Pécs összekötő úton.
  • Az 5606 számú Somberek-Pécsvárad összekötő úton mindkét irányban csúszós úttestre számíthatunk.
  • Szintén csúszós úttestre figyelmeztet a Magyar Közút Zrt. a Bóly-Villány-Siklós összekötő útszakaszon.
  • Továbbra is zajlik az útépítés a Siklós-Drávaszabolcs összekötő úton, félpályás lezárás mellett.
  • Az Orfű-Magyarhertelend összekötő úton kilométer szelvény szerint csökkenő irányban útkarbantartási munkák miatt lesz egyoldali korlátozás.
  • Továbbra is a 6609-es, orfűi összekötő úton, a Pécsi-tó mentén továbbra is építési munkák zajlanak, így útszűkület mellett halad a forgalom, km szelvény szerint csökkenő irányban (bal oldalon). 
  • A 66116-os számú, mernyei bekötő úton továbbra is sárfelhordással számolhatunk Görösgalnál.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában