2025.01.18. 13:40
Tűzifával is támogatják a nélkülözőket a téli krízisidőszakban
A rászorulóknak átfogó segítséget nyújtó akcióját idén is meghirdette a Magyar Református Szeretetszolgálat. A téli krízisidőszakban a Felebarát program révén nyújtanak támogatást.
A téli krízisidőszakban a rászorulóknak átfogó segítséget nyújtó akcióját idén is meghirdette a Magyar Református Szeretetszolgálat – a januárban indult és március végéig tartó Felebarát program célja, hogy személyre szabottan nyújtsanak támogatást a leginkább rászorulóknak, a kérelmező egyéni szükségletének megfelelően.

Fotó: © Cseh Gábor / Forrás: MW
A Felebarát program részeként melegétel-osztásokat szervez az ország több pontján a karitatív szervezet, ezen kívül tűzifával és élelmiszercsomagokkal segítik a nélkülöző családokat és időseket, illetve a hajléktalanok támogatására is kiemelt figyelmet fordítanak.
A téli időszakban is támogatják a leginkább rászorulókat
A Magyar Református Szeretetszolgálat az adventi időszakban több mint tízezer rászorulót támogatott országszerte, a karitatív szervezetnek azonban célja, hogy a nehéz helyzetben lévőkre ne csak az ünnepek idején irányuljon kiemelt figyelem. A szervezet tájékoztatója szerint a Felebarát program célja, hogy január és március között jelentősebb mértékben támogassák a leginkább rászorulókat, köztük a nehéz anyagi helyzetben lévő családokat és időseket, a lakhatási krízissel küzdőket, valamint a hajléktalanokat.
A Magyar Református Szeretetszolgálat Felebarát programját 2025. január 1. és március 31. között a 1358-as adományvonal hívásával lehet támogatni, ahol minden hívás 500 forint felajánlást jelent. Ezenkívül tetszőleges összeggel is lehet segíteni az adomany.jobbadni.hu oldalon, valamint bankszámlaszámára történő utalással, a közlemény rovatban a következő megjelöléssel: Felebarát.