2025.01.27. 14:00
Nyakunkon az új KRESZ: változnak a sebességhatárok és az indexelés szabályai (VIDEÓ)
Alig pár hónap van hátra a 2025-re tervezett nagy újításokig, megnéztük, hogy a tervezett változtatások miként érinthetik az autósokat. Az új KRESZ szerint több szabály is megváltozhat.
Az elképzelések szerint az új KRESZ több, eddig vitatott esetet is egyértelművé tesz majd, de az indexelésben és a sebességhatárokban is változást hozhat. A közlekedés témakörében foglalkoztunk már újdonságokkal 2025-ben, többek között a buszsáv használatára vonatkozóan is vezettek be változásokat.

Fotó: Löffler Péter
Új KRESZ 2025-ben
Az új KRESZ pontos tervezete még nem elérhető a nagyközönség számára, ám az irányelveket már korábban több helyen is feldobták. Az új rendeletcsomag életszerűbb lesz a korábbinál, olyan közlekedési és élethelyzeteket is konkrétan szabályoz majd, melyek korábban véleményesek voltak.
Az egyik legnagyobb horderejű változást az utakon a B-s jogsival rendelkező vezetők motorhasználata hozhatja. A tervek szerint ezentúl B kategóriájú jogosítvánnyal is vezethető lesz automatikus váltós/elektromos, legfeljebb 15 lóerős motor. Ez a változás több szempontból is előnyös lehet, egyrészt a motoros forgalom megnövekedése javíthatja a Pécsen belüli közlekedést azzal, hogy várhatóan kevesebb lesz a torlódás, ily módon pedig a várakozás alatti károsanyag-kibocsátás is csökken. A külföldi példák szerint nem nőtt meg a motoros balesetek száma az intézkedés hatására.
A követési távolság mérhető és büntethető lesz
A törekvések szerint ellenőrizhető és büntethető lesz a túl kis követési távolság, ami egyébként több nyugat-európai államban bevett gyakorlat. A tervezett KRESZ változások szerint 1-2 másodperc lesz az előírás a pillanatnyi sebességhatártól függően, így értelemszerűen a városokban és kétsávos utakon kisebb, gyorsforgalmi utakon, autópályákon pedig nagyobb követési távolságot írnak elő, mellyel szeretnék csökkenteni a ráfutásos balesetek számát. Baranyában már 2025-ben is számtalan ilyen sajnálatos esetről kellett beszámolnunk, igaz ezek közül akadt olyan, amelyben az ónos eső is közrejátszott.
- Tilos lesz a driftelés és a motoros egykerekezés is, amely bár eddig is tilos volt, de csak utalások voltak a KRESZ-ben a veszélyes manőverekre, ezentúl a várakozások szerint egyértelműsítenek mindent, ami ebbe a kategóriába tartozik.
Változhat pár sebességkorlát is
A gyorshajtás és az azért járó bírság igencsak forró témának számít, ám az új változások elsősorban nem a fő- és mellékutakon közlekedő autósokat érintik majd. Szeretnék felemelni a 3,5 tonna feletti buszok és tehergépkocsik megengedett sebességét 90 km/órára lakott területen kívül. A másik hasonló kategóriájú változás az autópályákat érintheti: a 130 km/órás általános korlátozás megtartása mellett egyes szakaszokon 140 vagy akár 150 km/órára fogják növelni a sebességhatárt. Ez az intézkedés szintén a torlódások elkerülését hivatott elősegíteni.
Szigorúbban büntethetik a késői indexelést
Az irányjelző használata — vagy épp annak hiánya — számtalan kalamajkát és bonyodalmat okoz az utakon nap, mint nap. A sokat vitatott indexelésre vonatkozóan is új szabályozás léphet életbe, amellyel azt szeretnék kiszűrni, hogy a sofőrök már csak az utolsó pillanatban, kanyarodás közben használják az irányjelzőt. A javaslat szerint legalább két másodperccel a kanyarodás megkezdése előtt kötelező lesz elkezdeni az irányjelzést.
Bama.hu videó
- Elek Zoli bácsi zsűrizett a PTE kolbásztöltő versenyén – vajon előkerült a tömlős sajt? (VIDEÓ)
- Brutális jelenetek Pécsen: a járdán ütötte el haragosait (VIDEÓ)
- Drónnal figyelik a lakókat – szabályos ez? (VIDEÓ)
- Magyarországon is divat lett a dubajozás – VIDEÓ
- Ezért ne vezessenek az idősek — így kommentálta félelmetes videóját olvasónk! (VIDEÓ)