Ez Pécs

2025.02.16. 07:00

Maguknak megszavazták a béremelést, másoknak nem!

Egyáltalán nem okozott problémát a baloldali pécsi képviselőknek az, hogy nemet mondjanak a dolgozói bérfejlesztésekre. Az elmaradt béremelés miatt négy intézményben rendkívül csalódottak a dolgozók, hiszen nagyjából 300 család sorsáról döntöttek negatívan a csütörtöki közgyűlésen. Decemberben a képviselők magukról gondoskodtak már.

A képviselőség szolgálat, ha valaki helyesen akarja végezni, és a körzetében élőket szolgálni, akár támogatásokat is adva, valamint az esetleges szürkezónát kifehéríteni, akkor erre az önkormányzati kasszából forrásokat kell fordítani – ez a gondolat vezérelte a Tiszta Kezek Egyesületet akkor, amikor azt javasolta, hogy a polgármesteri illetmény 25 százalékához igazítsák a képviselői fizetéseket. Ezt decemberben a testület nagy többséggel elfogadta. Az alap tiszteletdíj így bruttó 663 ezer forintra emelkedett, ami tisztségek betöltése esetében 1,9-es szorzóval lehet maximum magasabb, vagyis 1,259 millió forint. Ugyanakkor a Tiszta Kezek Egyesület csütörtökön a Tüke Busz Zrt. és a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak a béremelésére is tett javaslatot, amit viszont a baloldaliak nem támogattak és a Mi Hazánk sem nyomott igent, így csak a Fidesz-KDNP-ÖPE, valamint a Mindenki Pécsért Egyesület segítségével mentek át a kezdeményezések.

béremelés
Így mondtak nemet a Közterület-felügyeletnél már régóta esedékes béremelés javaslatára

Béremelés: amire nemet mondtak

Ezt követően hiába terjesztett a pécsi közgyűlés elé négy intézménynél is keveset kereső dolgozók béremelésére vonatkozó javaslatot a Fidesz-KDNP, a már megemelt fizetéssel bíró baloldali képviselők ezeket legyalulták. 

Úgy tudjuk, hogy közel 300 családot érintett volna a béremelés: a Pécsi Közterület-felügyeletnél és a Csorba Győző Könyvtárban is szinte sztrájk közeli hangulat lett, de csalódottak a Janus Pannonius Múzeum és a Pécsi Kulturális Központ dolgozói is. 

Bár érdekes volt, hogy a Fidesz-KDNP padsoraiban az egyik képviselő tartózkodott a voksolásnál, de masszívan az MSZP-DK-Jobbik-Momentum tömb állt ellen.  

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában