2025.02.12. 18:30
Gazdagságot rejt a pécsi utca, mutatjuk melyik!
Többször kell betérni ahhoz, hogy meggazdagodjunk, de érdemes próbálkozni. Nem átverés, mert fizetni sem kell, Pécs belvárosában ráadásul egy gazdag mini Athén rejlik.
Fizetned semmit sem kell. Gazdagabban távozz, térj vissza gyakrabban!
– latinul ezt a szöveget vésték márványba az egyik pécsi utcában található épület esetében. Gazdag pedig az lehet, aki meglátogatja a helyet, az bibliotékát.

Feltámasztotta volna
A Pécsi Püspöki Könyvtár, a mai Pécsi Tudományegyetem Könyvtárának elődje, Magyarország első nyilvános könyvtáraként jött létre 1774-ben. Alapítója, Klimo György pécsi püspök (1751–1777) nem csupán a műveltség terjesztését tartotta fontosnak, hanem a város egyetemi hagyományainak újraélesztését is. A püspök az 1367-ben alapított, de időközben megszűnt pécsi egyetem szellemi örökségét kívánta továbbvinni, ennek jegyében alakította ki gyűjteményét – tájékoztat a PTE.
Az eredetileg a püspöki palota dél-nyugati szárnyában működő és a valódi szellemi gazdagságot adó könyvtár a maga korában kiemelkedő intézménynek számított. Nyilvánosságát márványba vésett latin nyelvű szabályzat rögzítette, amely meghatározta a használat feltételeit. Egyedül a tanulatlan emberek, a munkakerülők és a fecsegők nem léphettek be a könyvtárba.
Mintha a netet kötötték volna be 300 éve
A könyvtár alapját Klimo püspök elődje, Berényi Zsigmond püspök háromezer kötetes, valamint a Székeskáptalan ezer kötetes gyűjteménye adta. Klimo ezt tovább gyarapította, és a könyvkiadás érdekében papírmalmot hozott létre a Tettyén, valamint városba hívta Engel János József nyomdászt is.
Persze ez így vad hasonlat, de ez olyan lépés volt, mintha az internetet vezette volna be (nyomdász) és egy hatalmas szervert telepített volna (papírmalom).
A "gazdag" görög világ is megjelent!
A bibliotéka történetének második komolyabb szakasza Szepesy Ignác püspök tevékenységéhez (1828–1838) kötődik, aki új könyvtárépületet építtetett. A klasszicista stílusú – tehát a görög kultúra, a klasszikus Athén hatását mutató – épület Piacsek József tervei alapján készült el 1832-ben a Szepesy utca 3. szám alatt. Ekkor a könyvek tárolása is megújult: rokokó oromdíszítésű állványokon, külön termekben helyezték el a köteteket. Az Aranyterembe a bőrkötéses, aranyozott könyvek kerültek, a díszteremben Szepesy 4000 kötetes gyűjteménye, míg a Hártyateremben a pergamenbe kötött műveket őrizték.
1923-ban gróf Zichy Gyula megyéspüspök felajánlotta a könyvtárat a trianoni döntés miatt Pécsre költöző pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem számára. Ezzel vált a gyűjtemény egyetemi könyvtárrá, de a haszonkölcsön-szerződés értelmében a bibliotéka a mindenkori megyéspüspök tulajdonában maradt. A második világháború után az államosítás sem kerülte el a könyvtárat, s bár a pécsi püspök megőrizte tulajdonjogát a gyűjtemény és a berendezési tárgyak felett, hosszú évtizedekig be sem mehetett az épületbe – derül ki Schemelczer-Pohánka Éva A Pécsi Püspöki Könyvtár története című könyvéből.
Elképesztő értékek
Ma a Klimo Könyvtár muzeális különgyűjteményként működik a Pécsi Tudományegyetem Központi Könyvtárának részeként.
A 35 ezer kötetes gyűjtemény
- nyolc kódexszel,
- huszonhárom ősnyomtatvánnyal és
- több mint 17 000 még 1851 előtt kiadott művel büszkélkedhet.
Ezeknek az értéke felbecsülhetetlen, de ha forintosítani szeretnénk, akkor bizonyosan tízmilliárdos értékről lehet szó.