2025.02.11. 12:52
Neves fizikus, és egyben üzletember érkezik a Leőweybe
Szalóczy Zsolt Gábor Dénes-díjas fizikus, üzletember lesz az első előadója a Leőwey Világháló Klubest sorozatnak, melyet a Leőwey Világháló Egyesület idén indít útnak.

Szalóczy Zsolt fizikus érkezik Pécsre
Fotó: MW
Az előadások mindegyike közös gondolkodásra invitálja a hallgatókat az ember jövőjéről és a jövő emberéről. Neves szakértők meghívásával egy-egy olyan fontos témát járnak körül, amely nagy hatással van világunk jövőjére. A tematikus esteken megismerkedhetünk és megérthetjük a legégetőbb kérdéseket. Ettől kezdve a tervek szerint havi egy alkalommal tartanak hasonló eseményeket. A következőkben téma lesz még a szabadság, az élelmezés, az egészség, az energia és a technológia is.
Szalóczy Zsolt civilizációs fejlődés korlátai című előadása február 11-én, azaz ma, 17 órakor kezdődik a Pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban. Az előadást követően minden résztvevő bekapcsolódhat az előadást feldolgozó közös eszmecserébe.