Szövevényes ügy

2025.02.12. 19:30

Megjött a Biokom állásfoglalása a belvárosi bosszú ügyében

A közelmúltban foglalkoztunk egy megosztó esettel, a pontos tájékoztatás miatt pedig ildomos, hogy a Biokom válaszát is közöljük. Kiderült, az ügyben érintett olvasónk valóban egyeztetett a parkolás kapcsán a céggel.

Az eset furcsasága miatt első ízben egy tilosban parkoló autóra gondoltunk, melyet valaki ily módon torolt meg, ám kiderült, nem erről van szó. Az ügyben érintett olvasónk jelezte, hogy érvényes területfoglalás történt, melyet most a Biokom is megerősített, ám egy kis csavar így is lehet a történetben, ugyanis a taxitársaság nyilatkozata szerint az általuk bérelt taxidrosztokon semmilyen esetben sem lehet jogos a parkolás, még a taxiknak sem. 

parkolás
A harmadik fél is megszólalt a furcsa parkolás ügyében

 

 

Reagált a Biokom a kérdéses parkolás ügyére

A taxitársaság válasza alapján — melyről korábban szintén beszámoltunk — bonyolódott a szituáció, ám a kérdéses parkolás ügyére most a harmadik fél is reagált, ezt változatlanul közöljük. 

 

A Tímár utcában, a kérdéses időpontban, egy építőipari vállalkozó érvényes közterület-használati megállapodással rendelkezett, amely 14 m² területet ölelt fel. A hatályos rendelet alapján taxidroszt területét is érintheti az ideiglenes foglalás. A parkoló (elkerített terület) összesen 2-3 órán keresztül volt használatban, három egymást követő napon. Az építőipari munkálatok során nagyobb súlyú építőanyagokat szállítottak fel az épületbe. Az érintett terület a belváros egyik legkevésbé frekventált taxidrosztja.

 

Ez az álláspont némileg szembemegy a taxitársaság által elmondottakkal, kérdéses, hogy lesz-e folytatása az ügynek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában