2025.02.01. 08:40
Sikerült! Újranyitják szombattól a Covid alatt lezárt klinikai egérutat
Sikerült: szombattól napközben – 6 és 20 óra között – megnyílik az átjárás a PTE Rákóczi úti klinikai tömbjének Szendrey Júlia utcai kapuján keresztül a pécsi belváros felé. A környélbeliek a városrész önkormányzati képviselőjével együtt tavaly ősz óta szerették volna elérni ezt, most sikerült.

Pécs történelmi belvárosa
Fotó: Kovács Liliána
Arról, hogy pontosan mit sikerült elérni, Barkóczi Csaba önkormányzati képviselő az alábbiakat közölte: a nyitás eredményeként percekben és méterekben is lerövidül Ispitaaljáról a gyalogút a történelmi városközpontba. Immár 10 perccel gyorsabban és szinte egy kilométeres kerülőt megspórolva juthatunk kényelmes sétával Ispitaaljáról a Belvárosba a PTE Klinikai Központ Rákóczi úti tömbjének udvarán keresztül.

Mint azt korábbi cikkünkben megírtuk, a pécsi polgári szövetség színeiben mandátumot nyert képviselő felidézte, hogy egykor a Szendrey Júlia utca kötötte össze Pécs két történelmi városrészét: Ispitaalját és a belvárost. Később azonban, valamikor az 1980-as évek környékén – a megyei kórház bővítésével, egy új épületszárny kialakításával gyakorlatilag kettévágták az utcát, azzal a megállapodással, hogy a környéken élők a kórház udvarán keresztül érhetik el a Kórház teret és a belváros felől érkezők Ispitaalja azon utcáit, amelyek a József Attila út és a Hungária út között fekszenek – ismertette a nemzeti oldal politikusa.

Aláírásgyűjtés indult és sikerült is
Barkóczi Csaba úgy folytatta, hogy 2020 elején, a koronavírus-járvány kezdetén a Pécsi Tudományegyetem lezáratta a megyei kórház Szendrey Júlia utca felőli kapuját. Így a környező utcákban élők számára megszűnt az átjárás a történelmi belváros felé az egészségügyi intézmény udvarán keresztül. Ez az állapot annak ellenére is fennmaradt, hogy a járványhelyzet több mint két évvel ezelőtt, 2022. június 1-től véget ért. Az átjáró újbóli használatáért aláírásgyűjtés is indult, mint a fejlemények mutatják, sikeresen.