2025.02.16. 12:00
Roller, bakelitlemez és plüsselefánt: ezek is maradtak már a vonaton!
Az utóbbi években egyre többen veszik igénybe a közösségi közlekedést, ami nemcsak az utazások számának növekedését eredményezi, hanem az elhagyott tárgyak mennyiségének emelkedését is. A MÁV-csoportnál a talált tárgyak száma évről évre nő: míg 2023-ban 21,5 ezer elveszített holmi várt gazdájára, addig 2024-ben ez a szám már csaknem 23 ezerre emelkedett. Azonban ezeknek az elhagyott tárgyaknak csak nagyjából a fele kerül vissza a jogos tulajdonoshoz.
A MÁV-csoport három éve egy közös adatbázisban kezeli a talált tárgyakat, amely lehetővé teszi, hogy a vonatokon, buszokon és állomásokon felejtett értékek könnyebben megtalálhatók legyenek. Az éjjel-nappal elérhető MÁVDIREKT szolgáltatás révén az utasok gyorsan visszakaphatják elhagyott tárgyaikat, amennyiben azok bekerültek a rendszerbe.

Fotó: MW
A leggyakrabban elvesztett tárgyak között szerepelnek a mobiltelefonok, kulcsok, táskák, kabátok, pénztárcák, szemüvegek és fülhallgatók. Azonban nem ritkán kerülnek elő különlegesebb tárgyak is, mint például rollerek, bakelitlemezek, autóülés-magasítók vagy akár plüsselefántok. A talált tárgyakat az utasok, a takarítószemélyzet, a buszvezetők és a jegyvizsgálók juttatják el a vasút- és buszállomások forgalmi irodáiba, ahol azokat részletesen nyilvántartásba veszik, mielőtt bekerülnének az adatbázisba.
A talált tárgyakból rengeteget nem is keresnek
2024-ben a vonatokon 16 ezer, a buszokon pedig közel 7 ezer talált tárgyat regisztráltak, és ezek közül 12,5 ezer darab került vissza jogos tulajdonosához. Az utasok gyakran hálásan köszönik meg a segítséget. A MÁV-csoport közös adatbázisa 2022 óta működik, amely jelentősen megkönnyíti az elveszett tárgyak nyomkövetését. Az utasok az éjjel-nappal elérhető MÁVDIREKT telefonszámain érdeklődhetnek elveszett értékeikről. A visszaadáshoz az elvesztett tárgy egyértelmű beazonosítása szükséges, amelynek feltétele a tárgy jellemzőinek pontos megadása.
Megkeresésünkre a MÁV-csoport arról tájékoztatott, hogy Pécsen a MÁV-csoport járatai esetében több mint 600 elhagyott tárgyat adtak le tavaly, ebből 430 vissza is került a tulajdonosához. Jellemzően elektronikai eszközöket, iratokat hagytak el a fedélzeten az utasok.
Mi történik, ha pénzt hagyunk el?
Különleges eljárás vonatkozik a bankkártyákra és személyes okmányokra. Amennyiben azonosíthatók, a bankkártyákat a kibocsátó pénzintézetnek, a személyes iratokat pedig az illetékes hatóságoknak juttatják el. A talált pénzt jellemzően nem önmagában, hanem más tárggyal együtt adják le. Ha 1-2 napon belül senki nem jelentkezik érte, jegyzőkönyv készül róla, és ha az összeghez tartozó tulajdonos személyazonosító okmány is előkerül, az egyszerűsíti a visszajuttatást. Ha a tulajdonos nem azonosítható, az el nem vitt pénzösszegek a Polgári Törvénykönyv előírásai alapján a Magyar Államhoz kerülnek.
A talált tárgyakat az állomásokon 8 napig, majd a kijelölt gyűjtőhelyeken általában 90 napig őrzik. A romlandó élelmiszereket csak rövid ideig tárolják, majd ha senki nem jelentkezik értük, megsemmisítik. További részletek a talált tárgyak kezeléséről a MÁV hivatalos weboldalán érhetők el: https://www.mavcsoport.hu/ugyfelszolgalat/elvesztettem-hol-keressem.