2025.02.08. 12:00
Balhé: tiltakoznak a baranyai horgászok
Tiltakoznak és petíciót indítottak a baranyai folyókon pecázó horgászok, miután idéntől visszavette a töltéshasználati engedélyek kiadásának lehetőségét a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetségétől (HEBMESZ) a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (DDVIZIG).
Tiltakoznak a horgászok! Mint korábban a HEBMESZ tájékoztatása alapján megírtuk, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 2025 évtől – egyoldalú bejelentéssel, felmondással – visszavette a töltéshasználati engedélyek kiadásának lehetőségét a baranyai horgász szervezetektől. A döntéssel a baranyai horgász szövetség nem ért egyet. „Minden erőfeszítésünk ellenére, a Dráva folyónál 2015 óta, a Duna folyónál 2018 óta – szerintünk – jól működő töltéshasználati engedélyek kiadási gyakorlata sajnos megszűnik” – fogalmazott a szövetség.

Fotó: CSABACSUTKAI
Ismertetésük szerint a továbbiakban a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság egy saját fejlesztésű webshopon keresztül, illetve az általa meghatározott helyeken személyesen fogja értékesíteni a töltéshasználati engedélyeket. Kértünk részletes tájékoztatást ezzel kapcsolatosan, amelyet változatlanul közzétettek honlapjukon, és így teszünk mi is, az alábbi mellékletben.
A HEBMESZ kiemelte, hogy a tájékoztatóban feltüntették, mely helyszíneken lehetséges személyesen a töltéshasználati engedélyek vásárlása. Egyúttal felhívták a figyelmet arra, hogy a tájékoztatóban szereplő négy munkanapos átfutási idő csak a teherautókra és nehéz gépekre vonatkozik. Az árakról szóló tájékoztató itt érhető el!
A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége továbbá közölte azt is, hogy az üggyel kapcsolatosan írásos panaszt tettek, amiben jelezték, elfogadhatatlanok számukra a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által megszabott árak.
„Kértük a töltéshasználati engedélyek kiadási gyakorlatának felülvizsgálatát, újragondolását, a díjak országos átlaghoz történő igazítását, és egy kompromisszumos megoldás kidolgozásában az egyeztetés lehetőségét” – olvasható a honlapon.
Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot, ahol későbbre ígértek konkrét tájékoztatást, és addig türelmünket kérték. Horgászkörökből a Dunántúli Napló úgy értesült, hogy a közeljövőben egyeztet egymással a kérdésről a horgász szövetség és a vízügy.
Petícióval tiltakoznak
Közben a szenvedélyüknek a baranyai folyóvizeken hódoló horgászok tiltakoznak a vízügy döntése ellen, egyúttal korábbi állapotok visszaállításáért petíciót is indítottak.
A kérelem indoklása szerint a horgászoknak azzal van bajuk, hogy a DDVIZIG által meghatározott áron kell megfizetniük a vízhez való lejutást, mivel a területi jegyek mellé nem kapnak töltéshasználati engedélyt.
„Nem az okokat szeretnénk firtatni, csak ahogy eddig is, szeretnénk a vízpartot megközelíteni. Ahogy az elmúlt években a megvásárolt területi jegy árában benne volt a töltéshasználati engedély, úgy szeretnénk ezután is ezt a jól működő gyakorlatot használni” – indokoltak. Egyúttal arra kérték a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot, hogy állítsák vissza az elmúlt évek gyakorlatát, és tegyék elérhetővé ahogy eddig, a területi jeggyel rendelkező horgászok számára a töltéshasználati engedélyt.
A petíciót cikkünk elkészültéig mintegy 300-an támogatták.
A kérdéssel Somogy vármegyei testvérlapunk és annak internetes kiadása, a Sonline.hu is foglalkozott. A portál témában készült cikke szerint a szomszédos vármegyében is egyeztetés várható a horgász egyesületek és a regionális vízügy között, így az ügynek, akárcsak Baranyában, további fejleményei is várhatóak még, amelyekről természetesen lapunk beszámol.