Trabant: szimbólum, életérzés, vagy csak egy autó? (GALÉRIA)

Családunk első autója is egy Trabant volt. de ezzel sokan voltak így, annak idején. Négy kereke volt, gurult, és az NDK számolatlanul ontotta a kommunista tábor országainak. A több milliós darabszám, a jellegzetes pöfögő két ütem, és az összehasonlíthatatlan kipufogógáz, no és a nem éppen a legjobb törésmutató egyenes út volt ahhoz, hogy a Trabant a keleti blokk szimbóluma legyen. Aztán amikor már jöttek a nagyobb, jobb, komfortosabb autók, a Trabant egy életérzés, nosztalgia közvetítőjévé vált a jármű hódolói körében.

Korosztályfüggő, de 35-40 fölött már nagyobb kockázat nélkül állítható, hogy a legtöbb embernek van trabantos története. Az én kedvencem a következő.

A Trabant márkával kapcsolatban bizonyos kor fölött minden embernek van egy története

Wallinger Endre kollégánk - Isten nyugosztalja - a maga korában is régivágású embernek számított. Mint a 70-es-80-as években több más rendes újságíró, ő is Trabanttal rótta a megye útjait. Egyszer úgy hozta a sors, hogy fotós kollégánkkal, Laufer Lászlóval Mohács felé vették az irányt. A kulturális rovat főmunkatársa azonban Szederkénynél váratlanul leállította az autót. Rövid várakozás után fotóriporterünk megkérdezte, hogy miért álltak meg.

– Ellenőriznünk kell a fogyasztást - érkezett a válasz. 

– De miért az út közepén állunk, nem kellene félre húzódnunk - jött a következő kérdés.

– Nem lehet, mert ha nem egyenesen állunk, csalni fog a mérőpálca - indokolta meg a rendkívüli pozíciót az újságíró. Köztudott, hogy a Trabantban a benzintankba dugott mérőpálcával lehetett megállapítani az üzemanyag mennyiségét.

– Jól van Bandi bácsi, de miért nem  csináljuk az ellenőrzést? - kérdezte már aggódva fotósunk.

A válasz nem váratott magára: – Türelem, meg kell várnunk, amíg a tankban megnyugszik a benzin . . .