2025.02.18. 17:30
Aknamező: állati és emberi ürülék borítja a járdákat és a parkokat Pécsen (FOTÓK, VIDEÓ)
Borzasztó állapotok uralkodnak Pécs utcáin, a helyzetről azonban nem elsősorban a takarításért felelős szervek okolhatóak. Az állati és emberi ürülék eltüntetése elsősorban a „csomag” tulajdonosának a feladata lenne.
Pécs utcái és parkjai egyenlőek egy aknamezővel, legalábbis ha azt nézzük, hogy mennyi állati és sajnos emberi ürülék borítja be a megyeszékhelyet. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy az illetékes takarításért felelősökre hárítanánk a problémát, érdemes tovább olvasni, ugyanis ez csak részben az ő problémájuk, feladatuk.

Az állati ürülék és az emberi termék eltérő problémát jelentenek
Ugyan az állati- és az emberi ürülék problémája, bár tematikában összefügg, mégis különböző mértékű problémát jelentenek. Az egyik nyilvánvalóan a városban uralkodó szomorú hajléktalanhelyzetet írja le, míg az állatok által elejtett csomagok egy másik társadalmi probléma kérdéskörét vázolják fel.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a régi vásárcsarnok mögött áldatlan állapotok uralkodnak a galamb ürülék miatt, a helyzet azonban azóta sem változott meg túlságosan a környéken. Az új vásárcsarnok közelsége miatt a terület továbbra is rendkívül forgalmas, gyerekek, idősebbek is közlekednek erre.
A galambok mellett nem csak a kóbor állatok hagyják maguk után a felesleget, hanem a házi kedvencként tartott kutyák, macskák, nyulak is. A kutyatartók egy jelentős része — tisztelet a kivételnek — a sétáltatás során egyáltalán nem törődik azzal, hogy az állata által hátrahagyott ürülék feltakarítása az ő dolga lenne.

Kutyaürülék bírság, a felelős kutyatartás szabályai
A törvény pontosan szabályozza, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie a kutyatartóknak. A fővárosban a napokban kampány indult a szabályszegő kutyatartók ellen. A büntetés akár százezer forintos nagyságrendű is lehet, ha valaki nem szedi fel a kutyája ürülékét, vagy amennyiben nincs nála gyűjtőzacskó.
Bama.hu videó
- Ez Pécs: szétesik, törik és szakad – VIDEÓ
- Tumultus az Árkádban, álláskeresők az agórán (GALÉRIA, VIDEÓ)
- Fiatal dílerek hálózatát számolta fel Baranyában a rendőrség – megdöbbentő részletek! (VIDEÓ)
- Hatalmas a torlódás: csúnya baleset a Zsolnay Negyednél (GALÉRIA+VIDEÓ)
- Curtis és Barnai Judit elhalasztották az esküvőt, majd a menyasszony Pécsen töltötte a hétvégét – VIDEÓ