2025.02.16. 10:00
A lelki elmélyülést segítik a pálos utak
Csendesség és Találkozások. Ezeket a neveket viselik a pécsi pálos tematikus utak, amelyek ünnepélyes átadására nemrég került sor.
A Pálos Rendet megszervező Esztergomi Boldog Özséb ünnepén, január 20-án adták át a pécsi Pálos templomban tartott ünnepség keretében az állami támogatás segítségével kialakított pécsi és mecseki pálos tematikus utakat, amelyek Pécsett a Lyceum templom és a Pálos templom között, a Mecsekben pedig az Éger-völgy és a Jakab-hegy között vezetnek. Ezeken a körutakon vezetőfüzet, vagy mobiltelefon segítségével az egyes állomásokon keresztül, meghatározott tematika szerint lelki tartalmak érhetők el, és ezek segítségével járható végig elmélkedve a két útvonal.

Forrás: MW
A Lyceum templom és a Pálos templom közötti Csendesség útja egy 6 km-es városi körsétát kínál, amely során 12 tematikus állomás segíti a zarándokokat a lelki elmélyülésben. A Találkozások útja az Éger-völgytől indul, és a Jakab-hegy tetején található pálos kolostor romjaihoz vezet, majd a Szuadó-tetőn át tér vissza a kiindulóponthoz. Ez az erdei körút lehetőséget ad a természet közelségének és a csendnek a megélésére, miközben a zarándokok végigjárhatják a rend múltjának szimbolikus helyszíneit.
A pálos tematikus utak országos hálózatának kialakítás a cél
Puskás Antal pálos tartományfőnök atya – a Magyar Pálos Rend honlapján olvasható beszámoló szerint – az átadó ünnepségen köszöntőbeszédében megemlékezett arról, hogy a pécsi és mecseki pálos tematikus utak kialakításának az aktualitását kettős évforduló adja: 2024-ben volt 90 éve, hogy a pálosok közel 150 év kihagyás után újra visszatérhettek Pécsre, ebben az évben pedig a Pécs melletti Jakab-hegyen található egykori pálos kolostor alapításának a 800. évfordulóját ünnepli a Pálos Rend.
A pécsi pálos tematikus utak nem az elsők az országban: 2022-ben Budapesten, illetve a Pilisben már átadásra került három pálos tematikus útvonal. Idén pedig Balatonszemesen zajlik majd egy hasonló fejlesztés – a hosszútávú cél a pálos tematikus utak országos hálózatának a kialakítása.