1956 – Regénybe illő élete volt a mecseki ellenállás egyik vezetőjének

Bedő Zsigmond Áron bevezetőjében azt hangsúlyozta, hogy Horváth Géza kiemelkedő szerepet játszott az 1956. november 4. és 16. között zajló mecseki ellenállásban. A harcok idején a Gazda álnevet viselő Horváth Kubicza János egykori ludovikás katonatiszttel együtt szervezte meg a szovjet megszállók elől a Mecsekbe menekülő pécsiekből a Mecseki Láthatatlanok szabadságharcos csoportot. Horváth ez idő alatt orvosként ellátta a sebesülteket, november 7-én ő eskette meg a szabadcsapatot Vágotpusztán, majd az ellenállás végén november 16-án ő is oldotta fel esküjük alól az ellenállókat. 1956 november 27-én Jugoszláviába emigrált – ismertette.

A PTE-n dolgozó történész-könyvtáros a forradalmár fordulatokban igencsak gazdag előéletét tárta fel részben korabeli állambiztonsági iratokból, amelyek életrajzi pontosságával kapcsolatban több kételyt is megfogalmazott az előadó.

• Horváth Géza 1922-ben született fővárosi értelmiségi családban, 16 évesen apja halála után beteg édesanyjával és nővérével maradt, orvosi tanulmányait Belgrádban folytatta, ott 1944-ben szervezett diplomát.
• A háború után az jugoszláv hatóságok megtagadták diplomája kiadását a részére. 
• 1940 és 1943 között katonaként szolgált, zászlós rangban szerelt le. 
• 1944 szeptemberében újra behívták és a frontra küldték, onnan néhány hónap után dezertált, Budapestre ment ahol 1945 elején szovjet hadifogságba került, ahonnan 1945 júliusában szabadult.

A háború után orvosi praxist működtetett, ami végül ellehetetlenült, majd 1950-től változatos pozíciókat töltött be elsősorban a kereskedelemben. 1952-ben sikkasztás miatt két év szabadságvesztésre ítélték. Tatabányáról a komlói kőbánya rabmunkatáborába került, ahol raborvosként foglalkoztatták, 1954-ben egy büntetése alatt elkövetett kihágás miatt az büntetés-végrehajtás elhárítása ügynöknek szervezte be Horváth Gézát, amiért cserébe szabadlábra helyezték. Ezt követően körzeti orvosként dolgozott, majd a komlói rendelőintézetben helyezkedett el felülvizsgáló orvosként.

Bedő Zsigmond Áron előadása alapján 1954 végére az állambiztonság helyi vezetőinek meggyűlt a baja a rendelőintézet orvosaival, akik – az előadó szerint – a többi között szabálytalan táppénzes igazolást állítottak ki egészséges embereknek anyagi juttatásokért cserébe. Horváthot ezen orvosok lebuktatására használta az akkori állambiztonság. 1955 őszén azért kellett elhagynia a rendelőintézetet, mert kiderült hogy, nincs meg az orvosi diplomája. Nem sokkal ezután már Kővágószőlősön, az uránbányánál helyezkedett el bérelszámolóként, korabeli kifejezéssel, normásként, ahol tovább folytatta ügynöki tevékenységét, egy ottani körletvezetőt korrupció miatt fel is jelentett.

A prezentáció szerint 1956 februárjától Horváth Géza helyzete rosszra fordult, orvosi kezelés alatt állt, munkahelye fegyelmi eljárást indított ellene, majd kirúgták, ami után novellaírásból és szakfordításból tartotta el magát, közben pedig még magánéleti problémákkal is küzdött. Mindezek miatt tartótisztje arra szólította fel, hogy rendezze az életét. Utolsó jelentését 1956. június 27-én adta, más források szerint azonban egészen októberig dolgozott az állambiztonságnak.

1956 novembere: ügynökből forradalmár

Bedő Zsigmond Áron prezentációja szerint Horváth életében 1956 novemberében gyökeres fordulat következett, ugyanis részt vett a forradalom eseményeiben. Emigrálása után 1956 decemberében körözést adtak ki ellene a magyar hatóságok, és csaknem egy évvel később, 1957 novemberében zárták ki az ügynöki hálózatból. A történész-levéltáros előadásában kitért arra is, hogy a rendszerváltás után Horváth Géza nem mutatkozott nyilvánosan, nem vett részt az 1956-os megemlékezéseken sem és – mint fogalmazott „bár méltán várhatott volna elismerést, erre nem tartott igényt”.