2025.03.19. 19:20
Kiterjesztik, bővítik az ápolók hatáskörét
Fórum az ápolásról címmel tartottak konferenciát szerdán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán. Ezen az ápolók munkájának megbecsülése, az egyes egészségügyi dolgozók hatáskörének tervezett bővítése is szóba került.
A PTE ETK Sürgősségi, Egészségpedagógiai és Ápolástudományi Intézet ápolókkal, ápolással kapcsolatos rendezvényén a vendégeket Betlehem József, a PTE általános, stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese köszöntötte, majd beszédet mondott Miseta Attila, a PTE rektora, és Sebestyén Andor, a PTE KK elnöke is. Az elnök beszédében kiemelte, hogy a Klinikai Központ most már a városi kórházaival együtt (Szigetvár, Harkány, Komló, Mohács, Siklós) közel 120 ezer fekvőbeteget lát el, a járóbeteg-ellátás esetében a szám a 2 milliót is meghaladja.

Fotó: Kovács Liliána
Az ápolók helyzetéről beszélt az államtitkár
A program során Takács Péter egészségügyi államtitkár is előadást tartott Változások a szakdolgozói életben címmel, az egyes egészségügyi dolgozók hatáskörének tervezett bővítésével kapcsolatban. Elmondta, hogy a covid-időszak megmutatta azt, hogy van számos olyan beavatkozási terület, diagnosztika-, és terápia-indikáció, ami eddig szigorúan orvosi privilégium volt, ám nyugodt szívvel rá lehet bízni a jól képzett szakdolgozói gárdára, ahogy ezt a nemzetközi példák is mutatják.

Fotó: Kovács Liliána
– Ami most következik, az az, hogy egy belügyminisztériumi keretrendeletet alkotunk, amiben letesszük az alapokat, és ami alapján egyes szakmai specialitásoknak megfelelő kompetencialistákat fogunk legyártani – ismertette az államtitkár. Hozzátette, hogy a háziorvosok kompetenciáit is ki fogják terjeszteni.
– Hatezer háziorvos várja, hogy kapjon olyan jogosultságokat, amit most csak szakrendelőben dolgozó szakorvos végezhet. A szakorvosi ajánlás szintjét is lejjebb visszük számos gyógyszerre és gyógyászati segédeszközre – mondta.