2025.03.26. 17:30
Elképesztő: ennyibe kerül egy albérlet Pécsen!
Az albérletek piacán országosan, köztük Pécsen – növekvő kínálat mellett - nem változtak az árak februárban, Budapesten pedig még enyhe bérletidíj-csökkenés is történt a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint. A fővárosban átlagosan 250 ezer forintba, a baranyai vármegyeszékhelyen pedig 160 ezer forintba kerültnek az albérletek.

Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: Michael Dechev
Az Ingatlan.com a Dunántúli Naplónak eljuttatott friss elemzése szerint februárban országosan csupán 0,2 százalékkal nőttek az albérletek díjai januárhoz képest, ami stagnálásnak felel meg. Budapesten 0,4 százalékos csökkenés következett be egy hónap alatt.

Fotó: mw
Ezzel szemben januárban még országosan és a fővárosban is 2-2 százalékos volt az előző hónaphoz mért drágulás. Az inflációval korrigált országos és budapesti reállakbérindexek 0,5-1,1 százalékkal csökkentek havi szinten, ami a keresetek növekedése miatt egyben azt is jelenti, hogy a fizetések kisebb részét kell albérletre költenie a bérlőknek – olvasható az ingatlanos portál elemzésében.
Balogh László, az oldal vezető gazdasági szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy a februári stagnálás az albérletárakban azért is jelzésértékű, mert ez a főiskolai-egyetemi keresztféléves képzések indulása miatt viszonylag intenzív időszaknak számít a kereslet szempontjából.
Albérletek: jöjjenek a pécsi számok!
Az ingatlanos oldal legfrissebb összesítése szerint Budapesten az albérletek átlagára havi 250 ezer forint, a legdrágább V. kerületben 345 ezer forint, a legolcsóbbnak számító XV. kerületben pedig 185 ezer forint a havi átlagár, ami drágább, mint a 160 ezer forintos pécsi átlagár. A baranyai vármegyeszékhelyen egy éve alatt 10 ezer forinttal, 150 ezerről 160 ezer forintra nőtt az átlagár.
Lapunk kutatása szerint az Ingatlan.com jelenlegi kínálatában 457 kiadó pécsi ingatlan található, a legolcsóbban csak szobát lehet bérelni, ezek díja 50 és 80 ezer forint között mozog. a legdrágábbat havonta 900 ezer forintért kínálják egyetemvárosban. A háromszobás, 126 négyzetméteres lakás 25 négyzetméteres erkéllyel rendelkezik. Tavaly decemberben ezzel szemben 420 pécsi ingatlant hirdettek meg kiadásra, azaz észrevehetően nőtt a kínálat.
Albérletek Pécsen túl
Összehasonlításként a bérlőjelöltek a fővárosban majdnem 11 ezer lakásból választhatnak, ami 21 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi kínálatot. A legerősebb albérletpiaccal rendelkező vármegyeszékhelyek közül Debrecenben 116 százalékkal nőtt a kínálat egy év leforgása alatt. Az erős kereslet miatt azonban az átlagos bérleti díjak 15 százalékkal 230 ezer forintra nőttek.
Szegeden a kínálat 8 százalékos bővülését a bérleti díjak 16 százalékos emelkedése kísérte, így március elején 160 ezer forintnál járt az átlagos lakbér. A győri albérletpiacon 31 százalékkal több kiadó lakás jelent meg a piacon, a bérleti díj 190 ezer forint jelenleg, ami visszafogott, 6 százalékos drágulást takar – állapította meg az elemzés.