Hullámfürdő

2025.03.28. 10:00

Forgalmi rend változtatást akarnak, Barkóczi kikéri a lakók véleményét

A jelenlegi forgalmi rend megváltoztatását kezdeményezte a pécsi Hullámfürdőt üzemeltető Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt. az ispitaaljai városrészben lévő Szendrey Júlia, Erreth Lajos és a Hőgyes Endre vonatkozásában – adta hírül a közösségi oldalán a terület önkormányzati képviselője.

A pécsi polgári szövetség színeiben politizáló Barkóczi Csaba jelezte: a forgalmi rend megváltoztatására vonatkozó kérés kivizsgálása céljából napokban a helyszínen a Biokom, a Polgármesteri Hivatal, a Rendőrség és a sportcég munkatársai közös bejárást tartottak.

forgalmi rend
Bejárást tartottak a forgalmi rend megváltoztatása miatt. Fotó: Barkóczi Csaba FB-oldala

A pontos elképzelések és szakmai tervek ennek nyomán még csak most fognak elkészülni – ismertette Barkóczi Csaba, azt is jelezve, hogy a terület önkormányzati képviselőjeként biztosította a helyieket, hogy a környező ispitaaljai utcák lakosságának előzetes megkérdezése és kifejezett egyetértése nélkül semmilyen változtatást nem fog támogatni a városrészben.

Éppen ezért a pontos tervek elkészültét követően még azelőtt ki fogjuk kérni a környéken élők véleményét, hogy bármilyen gyakorlati változtatásra sor kerülhetne

 – rögzítette az önkormányzati képviselő.

Forgalmi rend - Nem messze onnan már leszavaztak egy változtatást a helyiek

A tavalyi év során többször foglalkoztunk a fenti utcáktól nem messze lévő Marosvásárhely utcai parkolás helyzetével. Novemberben elkészült a városüzemeltetési társaság a kapubejárók előtti, illetve azokkal szemben parkolást tiltó útburkolati jelek felfestésével az érintett utca keleti szakaszán.

A munkálatok előzményeként néhány héttel korábban Barkóczi Csaba online igényfelmérést indított a helyzet rendezésével kapcsolatosan, majd lakossági fórumot is hirdettek az érintett területen élők részére.

Akkor a lakók végül úgy döntöttek, hogy kompromisszumos megoldásként egyelőre nem kérik az utca egyirányúvá tételét és ezáltal várakozóhelyek kijelölését, de a kétirányú forgalmi rend mellett kerüljenek felfestésre a parkolást tiltó jelzések a kapubejárókkal szemben, így biztosítva az ingatlantulajdonosok részére a telkükre való akadálytalan behajtás lehetőségét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában