2025.03.28. 19:01
Befutó lett a pisztráng tatár és a gyömbéres túró – (GALÉRIA+VIDEÓ)
A Baranya Vármegyei SZC Zsolnay Vilmos Technikum és Szakképző Iskola fennállásának 150. évfordulója alkalmából szerveztek szakácsversenyt pénteken. A „Séfek csatája" főzőverseny célja az volt, hogy az egykori és jelenlegi szakácstanulókat motiválják a szakma szépségeinek felfedezésére, miközben kiemelt figyelmet fordítsanak a régió hagyományaira és jellegzetességeire. A verseny arra is lehetőséget teremt, hogy a versenyzők kreativitásukat és tudásukat is bemutathassák.
A március 28-án megrendezett főzőversenyre kétfős csapatok jelentkezhettek, egy séf és egy tanuló. A szakképző iskola megmérettetésén kizárólag azok a szakácsok vehettek részt, akik az iskola falai között szerezték meg végzettségüket. A séfek saját munkahelyükről is hozhattak tanulót, azonban csak az iskola diákjai vehettek részt a versenyen. Amennyiben egy versenyzőnek nem volt saját tanulója, az iskola biztosított számára partnert. A szervezők gondoskodtak a kötelező alapanyagokról, míg minden egyéb nyersanyagot és tálalóeszközt a versenyzők maguk hoztak. Előkészített nyersanyagokat nem használhattak.

Fotó: Löffler Péter
A születésnapi étel címért zajlott a főzőverseny
A versenyzők feladata az volt, hogy kétfogásos menüsorokat készítsenek, amelyek méltók lehetnek a „Zsolnay 150 étele” cím elnyerésére. A menüsorokat három adagban kellett elkészíteni: egyet a szakmai zsűri értékelt, míg kettő a díszasztalra került. Az ételek elnevezésének egyszerűnek és érthetőnek kellett lennie, tükrözve az összetevőket és az elkészítési módot. A zsűri az ízvilág mellett az elkészítés és a tálalás módját is figyelembe vette az értékelés során. Fontos szempont volt a kreativitás, és az, hogy az ételek összhangban legyenek az iskola múltjával és a helyi gasztronómiai hagyományokkal. A verseny során nyolc alapanyag közül legalább ötöt kötelezően fel kellett használni.
A szakmai zsűri tagjai függetlenül értékeltek, és a pontszámok összesítése alapján döntöttek a végső helyezésekről. A verseny befejeztével a zsűri rövid értékelést tartott a csapatok számára, kiemelve az erősségeket és a fejlesztendő területeket. A zsűri tagjai Pauli Zoltán, Bencze Bernadett és Skrut György volt, akik elismert szakemberek a gasztronómia területén.
Pauli Zoltán is szerepet kapott a Séfek Csatáján
Fotók: Löffler PéterMéltó módon ünneplik a 150. évét az iskola
A szakácsverseny mellett az iskola egy pincérversenyt is meghirdetett diákjai számára, amelyre április 4-én, a diáknap keretében kerül majd sor. Emellett az intézmény csatlakozott egy országos fesztiválhoz, amely a német nyelv népszerűsítését szolgálja. E kezdeményezés részeként két külön programot is szerveznek: április 1-jén 12 órakor egy sétát és sörbemutatót, míg április 3-án 8 órától egy főzőversenyt, ahol a sváb konyha specialitását készíthetik el a nevezők. Ezekkel a programokkal ünneplik meg az iskola 150 éves fennállását.
A győztesek és a menüsorok:
I. Mernye Bence és Palotai Levente
Leves: Zöldséges hal krémleves, pisztráng tatár, gyömbéres túró.
Főétel: Sertés mozaik laskagombás csirkemell prádban, medvehagymás burgonya, szalonnás-, stifolderes mártás.
II. Németh Norbert és László-Legedi Bence
Leves: Zöldborsó krémleves, pisztráng, menta.
Főétel: Sertés szűz bakonyi módra, burgonya nudli.
III. Erdősi Robin és Balázs Kristóf
Leves: A mama medvehagymás laska gomba levese
Főétel: Papír hüvelyben sült pisztráng stifi morzsába forgatott túrógombóccal
A Gedeon Endre-Kiss Károly Alapítvány külön díja a legszebb tálalásért: Németh Norbert és László-Legedi Bence
Bama.hu videó
- A szivárvány színeiben pompázott a belváros: a legszebb virágok találtak gazdára (GALÉRIA+VIDEÓ)
- Most aztán csöröghet a kassza! Itt a kisboltok támogatása (VIDEÓ)
- Drámai karambol Pécsen, kamion és tehergépkocsi ütközött, megállt a forgalom (FOTÓK+VIDEÓ)
- Éjjelre sikerült csak eloltani a hatalmas cserkúti tüzet (VIDEÓ+GALÉRIA)
- Véres események történtek a rövidesen visszavonuló pécsi Expo Centerben (GALÉRIA, VIDEÓ)